ápr 29, 2021
4 Views
0 0

Apák és a fiaik Pannonhalmája

Written by

Mi az a bencés maffia, és kinek kell iskolaköpenyt hordani gimnáziumunkban? Előbbiről generációk óta mesélnek az ezeréves falak között, utóbbira egykori igazgatónk, Korzenszky Richárd atya szállóigévé vált mondása adja meg a választ.

Vajon mennyit változott iskolánk több mint 30 év alatt? Mit jelentett és mit jelent Pannonhalma egykor és most az apáknak, akik még akkor jártak ide, amikor beszélni sem szabadott róla? És mit jelent a fiaiknak, akik nyomdokaikba lépve épp az érettségi előtt állnak? Horváth Csaba mellett angol OKTV győztes fia, Dávid Koleszár Kázmér mellett pedig a fizika győztes Csoma mesélnek a pannonhalmi „Roxfortról”.

Horváth Dávid szinte beleszületett a bencés világba. Édesapja, Csaba (gimis nevén: Csabó), egészen kiskorától elhozta őt is az osztálytalálkozókra. A 2009-es után Dávid határozottan tudta, hogy itt szeretne tanulni. „Akkor Pannonhalmáról úgy mentünk haza, hogy apa, én ide szeretnék jönni, és ígérd meg, hogy ugye jöhetek” – meséli Csaba. Fia, Dávid, ha tehette volna, még az általánost is kihagyja, csakhogy minél előbb pannonhalmi diák lehessen.

De vajon mi az, ami akkora hatással van egy kisgyerekre, hogy már hatévesen azt érzi, ide kell jönnie? A válasz mindkettőjüktől egyértelmű: a közösség. Csaba felesége, aki kezdetben egy kicsit idegenkedett Pannonhalma elzárt világától, az osztálytalálkozókon úgy érezte magát, mintha a többi feleséggel ők is osztálytársak lettek volna, és mindig is összejártak volna. „Azt hiszem, ez az, amit Dávid is megtapasztalhatott. Mert ez minden szinten, a fiúk, a feleségek, a gyerekek szintjén is megvolt” – mondja Csaba, és Dávid is bólogat. Mikor általánosban megkérdezték tőle, hogy miért jön ide, mindenkinek azt mondta, hogy az osztályközösség miatt. „Itt négy év alatt olyasvalami alakul ki 36 teljesen idegen fiúból, ami leginkább szerintem a családhoz hasonlítható” – magyarázza az érettségi előtt álló DÖK-elnök.

Ki ne ismerné J. K. Rowling klasszikussá vált regénysorozatát, a Harry Pottert. A papírra vetett sorok a filmváltozatban a szemünk előtt elevenednek meg. Roxfort világa, a hatalmas boltíves termek és a szinte égbe vezető, mozgó lépcsők látványa sokunkban idézi fel Pannonhalmát. Ahogy Koleszár Kázmérban is, aki még jóval azelőtt járt gimnáziumunkba, hogy a Harry Potter-regények és filmek megjelentek volna. „Egyfajta különlegességérzést adott, hogy mi egy ilyen nagyon speciális iskolában vagyunk. Ezt manapság úgy mondják, hogy olyan, mint a Roxfort. Egyfajta varázslóiskola-hangulata volt” – mondja Kazi nevetve.

Koleszár Csoma már óvodásként a főapátsági falak között szaladgált. Hasonlóan Csabóékhoz Kaziék családja is eljárt az osztálytalálkozókra. A múlt idő pedig azért, mert – ahogy fogalmaz – a gyerekek már minden sztorit legalább ezerszer, a feleségek pedig még ennél is többször hallottak, így az utóbbi időben ismét inkább csak az egykori osztálytársakkal járnak össze. Velük azonban minden évben. Mint mondja, a közösségnek még a legnehezebb időkben is megtartó ereje van. „Ez a megtartó erő akkor is érvényesül, ha csak, mondjuk, két évet járt ide valaki, és húsz éve nem találkozott senkivel” – mondja Kázmér. A közösség kiemelten fontos Csomának is. Már a családos találkozókon is érezte, mennyire összetartó édesapja osztálya, és ő is egy ilyen osztályközösségbe akart járni. Ez végül meg is valósult, és a vírushelyzetben csak még jobban összekovácsolódtak. Igaz, a pandémiás korlátozások miatt elmaradt programokat sajnálja, és kietlennek tűnnek az üres folyosók a kisebbek nélkül – a végzősök ugyanis, amikor bezárták az iskolákat, saját kérésükre maradhattak Pannonhalmán – de még szorosabbra fűzte kapcsolatukat ennek a nehéz helyzetnek a közös megélése.

Amikor Horváth Csaba jelentkezett hozzánk 1985-ben, nem hogy ennyire nyíltan, hanem egyáltalán nem is beszélhetett Pannonhalmáról. Az egyházüldözés éveiben a retorziótól tartva titokban felvételiztek diákjaink. „Akkor a felvételi eljárás is hamarabb volt Pannonhalmán, mint a normál sulikban, mert ha valakit esetleg ide nem vettek volna fel, még legyen esélye észrevétlenül máshova is felvételiznie” – meséli Csabó, aki, mint mondja, soha nem bánta meg, hogy idejött.

Bár az elmúlt évtizedekben sokat változott a hely, de Csabó szerint mindig a legjobbat nyújtotta. „Aki pannonhalmi diákként végzett, ha újból eljön ide, hazatér. És annyira jó újból hazajárni.” Minden lemondás és korlátozás mellett is, hiszen akkor még ritkábban járhattak haza a fiúk, és itt randevúzni sem lehet, mindkettőjüket szavakkal szinte leírhatatlan kapcsolat köti össze a szent heggyel. Ezt hallani a hangjukon, ahogy beszélnek az élményekről, és látni az arcukon, mikor az emlékeket sorolják. Apa és fia is egyetért abban, hogy Pannonhalma a világot hozza a diákok elé: a péntek esti előadásokkal, az arborétumi sétákkal és a mozifilmekkel.

Kazinak és Csomának erős közös élménye Ambrus atya szerdai filmklubja. Olyannyira, hogy Csoma rendszeresen ajánl filmeket szüleinek, amiket Ambrus atya vetített nekik. Ezeket aztán átbeszélgetik, kielemzik. Ahogy Kázmér mondja, bár sok minden változott az elmúlt évtizedekben Pannonhalmán, jó látni, hogy a régi mozigép és a moziterem székei is megvannak még. Ma is emlékszik, hogy barátjával mindig ugyanazon a helyen ültek.

„Emlékszem, amikor elsősök voltunk, és Richárd atyát valaki megkérdezte, hogy az iskolában kell-e iskolaköpenyt viselni. És akkor Richárd atya azt mondta: az iskolában kell, de a kollégiumban nem. Aki pedig meg tudja a kettőt különböztetni egymástól, az megérdemli” – idézi fel nevetve egykori igazgatónk szállóigévé vált mondását Csabó. A határok pedig azóta is összemosódnak. A diákok bármikor fordulhatnak tanáraikhoz, és ezt Pannonhalma esetében nyugodtan lehet szó szerint érteni. „Nem tudom, hány olyan oktatási intézmény van még az országban, ahol ha este 8:30-kor eszébe jut a diáknak, hogy, mondjuk, szeretne felelni egy ajánlott könyvből, amit épp most fejezett be, felkel az ágyból, sétál 15 lépést, benyit a prefektusi szobába, és akkor felel egyet. Ez egy unikum” – teszi hozzá Dávid mosolyogva.

Ahogy a végzett diákok közötti kapcsolat is nagyon különleges. „Az alumnin belül bárkit megkereshetünk. Van az a hívó szó, hogy pannonhalmi diák voltál, bencés diák voltál. Ami egy összekötő kapocs” – magyarázza Csabó, miközben fia hangosan elneveti magát, és hozzáteszi: „Ezt szokták viccesen itt úgy hívni, hogy bencés maffia… És ez egy létező dolog.”

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/apak-es-fiaik-pannonhalmaja

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?