ápr 28, 2021
8 Views
0 0

Anyjával tört az apja életére egy szekszárdi lány

Written by

Több év börtön vár arra a fiatal szekszárdi lányra és 49 éves anyjára, akik 2018 szeptemberében meg akarták ölni a családfőt. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a két nő 3 és fél éves börtönbüntetését.

Az elkövetéskor 19 éves szekszárdi lány huzamosabb ideje rossz viszonyban volt édesapjával. Ezért édesanyjával, a férfi korábbi házastársával elhatározták, hogy elteszik a férfit láb alól. Ennek érdekében az apa-lánya konfliktus megbeszélésének ürügyével meghívták magukhoz a férfit,

Az előszobába belépő apát azonban lánya egy késsel torkon szúrta, majd a védekezni kívánó férfit egy darázsirtó spray-vel lefújta. Az apa megpróbált kimenekülni a házból, de a volt felesége egy gumikalapáccsal kétszer is fejbe csapta.

Ezután a férfi több utcán át futva menekült, miközben a lánya üldözte, felesége pedig autóval hajtott utánuk, és lányuk mellett elhaladva fékezés nélkül hátulról elütötte a férfit, aki ettől a motorháztetőre, majd a szélvédőre csapódott, végül az út menti árokba esett. A két nő ezt követően lelépett a helyszínről.

Az apa súlyos sérüléseket szenvedett, csak a véletlenen múlt, hogy életben maradt. A bíróság 3 év 6 hónapra ítélte a két nőt emberölés kísérlete miatt. A fellebbviteli főügyészség a büntetés helybenhagyását kérte.

24.hu/belfold/2021/04/28/szekszard-anyjava-akarta-megolni-az-apjat/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?