ápr 22, 2021
7 Views
0 0

Akkor sem pótvizsgázhatnak az érettségiző diákok, ha önhibájukon kívül nem jelennek meg az írásbelin

Written by

Horváth Péter iskolaigazgató, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: nem tartja méltányosnak ezt a helyzetet, hiszen előfordulhat, hogy valaki baleset, betegség vagy bármilyen más okból nem tud megjelenni a vizsgán – írja a 168 óra.

A múlt évhez hasonlóan főszabály szerint idén is csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartják meg, szóbelikre csak speciális esetekben kerülhet sor.

Utóbbiba nem tartozik bele, ha valaki – bármilyen okból – nem jelenik meg az írásbeli vizsgákon. A vonatkozó kormányrendelet szerint ő nem pótvizsgázhat és jelentkezését is törlik, legközelebb az őszi érettségi időszakban próbálkozhat újból.

Az Oktatási Hivatal megerősítette a Népszavának, hogy valóban ez a helyzet. Ugyanakkor emlékeztetnek, ez a tavaly május-júniusi vizsgaidőszakban is így volt. A lap szerette volna megtudni azt is, tavaly előfordult-e, és ha igen, hány esetben, hogy valaki nem jelent meg az írásbelin, s emiatt törölni kellett a jelentkezését, de erre a kérdésre nem érkezett válasz a cikk megjelenéséig.

Horváth Péter iskolaigazgató, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: nem tartja méltányosnak ezt a helyzetet, hiszen előfordulhat, hogy valaki baleset, betegség vagy bármilyen más okból, önhibáján kívül nem tud megjelenni a vizsgán. Abban bízik, ha többen lesznek, akiket emiatt hátrány érhet, a döntéshozók előállnak valamilyen más megoldási javaslattal. 

Forrás: 168 óra

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

szakszervezetek.hu/hirek/26294-akkor-sem-potvizsgazhatnak-az-erettsegizo-diakok-ha-onhibajukon-kivul-nem-jelennek-meg-az-irasbelin

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Hírek · szakszervezetek.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?