máj 5, 2021
14 Views
0 0

A web fejlődése ellen dolgozik az Apple?

Written by

2021. május 05. 23:23, szerda

Legalábbis ezt az álláspontot képviseli a Google egyik szakértője.

Alex Russell, a Google webes szabványokért fejlesztéséért felelős munkatársa a blogbejegyzésében az Apple Safari nevű böngészőjéről fejtette ki a véleményét. A szakember azt állította, hogy a kaliforniai konszern nem csupán le van maradva a vetélytársai mögött, hanem szántszándékkal akadályozza a web fejlődését.

A szakértő hozzátette, hogy a legnagyobb probléma az, hogy a Safari a WebKit motorra épül, amely egyrészt elavult, másrészt fontos funkciók hiányoznak belőle. Miután az iOS alatt minden böngésző rákényszerül a WebKit használatára, ezért az iPhone és az iPad készülékek tulajdonosainak nem igazán van alternatívájuk. Alex Russell úgy vélte, hogy ez szándékosan alakult így, mert az Apple így veszi rá a fejlesztőket, hogy a szoftvereiket az App Store rendszerén keresztül tegyék elérhetővé ahelyett, hogy egyszerűen webes alkalmazásokat készítenének.

A társaság így erősebb ellenőrzést gyakorolhat a rendszer felett és a befolyó bevétel 30 százalékára is ráteheti a kezét. Másrészt a vállalat lelassíthatta a vetélytársait. Amennyiben például gyorsabban integrálta volna a Safariba a WebRTC-t és a Gamepad alkalmazásprogramozási interfészt (API), akkor az felgyorsíthatta volna a különböző játék-streaming szolgáltatások (Google Stadia, Xbox Cloud Gaming) elindítását. Az óriáscég korábban azonban elutasította, hogy a platformok az App Store rendszerén keresztül elérhetők legyenek, így a Google és a Microsoft számára a webes programok jelentik az egyetlen szóba jöhető opciót.

További probléma, hogy a Safari még több mint 1000 JavaScript alkalmazásprogramozási interfészt nem támogat, pedig azok a Chrome böngészőben már hozzáférhetők. Így a fejlesztők ezeket az API-kat addig nem érhetik el, ameddig egy platform, amely annyira elterjedt, mint az iOS, azokkal nem kompatibilis. Más esetekben pedig az Apple még az elismert webes szabványoktól is eltér vagy azokat nem integrálja a megoldásaiba megfelelően. Az Apple az elmúlt években ehelyett inkább arra összpontosított, hogy a Safari áramfogyasztását csökkentse és ezzel párhuzamosan javítson az adatvédelmen.

sg.hu/cikk.php?cid=145403

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
SG.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?