márc 31, 2021
8 Views
0 0

A töredékét oltották be a március végéig tervezetteknek Ausztráliában

Written by

Március végéig 4 millió embert terveztek beoltani Ausztráliában, ehhez képest 670 ezret sikerült. Az oltási program kudarca után a kormánynak is kemény kritikákkal kell szembenéznie, írja a BBC

Scott Morrison miniszterelnök beszélget oltásra váró emberekkel, miután megkapta a saját dózisátFotó: STEVEN SAPHORE/AFP

A jelentős, 85 százalékos alulteljesítés két nappal azután derült ki, hogy Brisbane ismét karantén alá került, mert egy kisebb járványgóc bukkant fel. 

A kormány már múlt héten igyekezett csillapítani a kudarc élét, amikor közölték, hogy az oltási program nem annyira sürgős, hiszen az országban alacsony a fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta mindössze 29300 fertőzöttet találtak, viszont a vírus következtében meghalt 909 ember. 

Ugyanakkor kisebb gócok időnként előfordultak, a közelmúltban hat alkalommal kellett városi szintű lezárásokat elrendelni, épp ezért várják sokan az oltásokat. 

Az ausztrál oltási program eleve későn, február 22-én indult, Pfizer és AstraZeneca vakcinákkal. A kormány szerint amúgy éppen felpörgőben van az oltási program, szerdán 72 ezer embert oltottak, ami magasan rekordnak számít az országban. Az eredményt csak az teszi kínossá, hogy januárban Scott Morrison miniszterelnök nagyon határozottan állította, hogy március végére meglesz a négymillió beoltott. Március közepén a kormány ezt a határidőt már április végére tolta ki, és jelenleg úgy számolnak, hogy május közepére meglesz a hatmillió oltott ember. 

A kormány már azt a korábbi állítását is felülírta, hogy októberre mindenki teljesen be lesz oltva a 25 milliós országban, a jelenlegi ígéret az, hogy addigra mindenki megkapja majd legalább az első oltását. 

Hivatalosan arról nem közöltek információkat, hogy miért halad ennyire lassan az oltási program, de az ausztrál sajtó szervezési problémákat jelentett, és állítólag akadtak, akik nem kértek a vakcinából. Az elmúlt hetekben természeti katasztrófák, például nagyon erőteljes áradások is nehezítették az oltásokat. 

Március elején az EU is blokkolt egy 250 ezres AsraZeneca vakcinaszállítmányt Ausztráliába, de a kormány szerint ez a mennyiség nem érintette jelentős mértékben az oltási programjukat. 

444.hu/2021/03/31/a-toredeket-oltottak-be-a-marcius-vegeig-tervezetteknek-ausztraliaban

Komment írása

Article Categories:
444 · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?