jún 11, 2021
8 Views
0 0

A terézvárosi MSZP mémekben fideszesezi a momentumos polgármestert, mert visszahívta a párt egyik képviselőjét

Written by

A terézvárosi MSZP néhány hete olyan képeket posztol, amik arra utalnak, hogy Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere a Fidesz embere:

MSZP: Soproni a céljai érdekében a Fidesszel is hajlandó összefogni

Megkérdeztük a helyi MSZP-t, hogy mire utalnak, valóban fideszesnek tartják-e Sopronit, és hogy mivel kapcsolatban van vitájuk vele. Azt a posztot ajánlották, amiben május végén írtak a konfliktusukról, és ami szerint Soproni „a Fidesszel szövetkezve támadta meg az ellenzéki pártok összefogását”, és „a hatalmat -vészhelyzetre tekintettel- egyedül gyakorló polgármester indoklás nélkül visszahívta tisztségeiből képviselőnket”.

Azt írták, a döntést a Momentum és a Fidesz támogatta, „de a koalíció nagyobbik része, nem”, „Soproni Tamás esetében a személyes sértettség, az arrogancia utat tör magának, céljai érdekében a Fidesszel is hajlandó összefogni, az se számít, hogy ezzel árt az összefogásban elkötelezett pártoknak”.

Azt írják, az MSZP önkormányzati képviselője, „Bálint György Terézváros vagyonát kezelő társaság felügyelő bizottsági elnökeként” „sok hibát feltárt, időnként több tízmilliót spórolva a kerületnek”, de „nem azonosan gondolkodunk a polgármesterünkkel sem az átláthatóság, sem a korábbi »hibás működés« feltárását illetően”.

Az MSZP szerint Soproni „egyre gyakrabban kritizálta” Bálintot, „leginkább a stílusát”. „Valóban nehéz ember, vállalkozói gondolkodással, nehezén tűri a pazarlást, nehezen fogadja be, ha valami nem jó, az úgy maradjon” – írja az MSZP.

„Támadásaihoz új konfliktust talált: a képviselő és az MSZP helyi elnöke közötti kölcsönszerződés miatti polgárjogi vitát az önkormányzattal. Soproni Tamás azt nyilatkozta, a bíróság jogerősen megállapította a szerződés valótlanságát, ezért Bálint György vissza kell hívnia tisztségeiből. Mára kiderült, a polgárjogi vita jelenleg is zajlik a bíróságon, Soproni Tamás nem mondott igazat” – írja az MSZP, ami szerint „Bálint György képviselő tiszteletdíja kevesebb lesz, így kevesebbel tudja támogatni a körzetében élő rászorultakat, hiszen az önkormányzattól kapott tiszteletdíjat eddig is rájuk fordította”.

Soproni: Bálint György személyes bosszúhadjáratba kezdett

Soproni Tamás polgármester erről a 444-nek azt írta, hogy a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése szerint „a Hatvani Csaba, az MSZP terézvárosi elnöke ellen folyó, az Andrássy úti ingatlanpanamához kapcsolódó végrehajtást Bálint György, az MSZP jelenlegi terézvárosi képviselője valószínűsíthetően egy, a Hatvani Csabával kötött fiktív kölcsönszerződéssel akarta megakadályozni”, amivel „több mint 14 millió forintos kárt okozhattak volna az önkormányzatnak”.

Emiatt Bálintot a képviselők többsége május 27-én visszahívta a tulajdonosi és környezetvédelmi bizottságból és a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságából. Soproni azt írta:

„Arra kértem az MSZP-t, hogy a Bálint György visszahívásával megüresedett pozíciókra pártjuk delegáljon új tagokat. Egy ember méltatlansága ugyanis nem lehet akadálya a megkezdett közös munka folytatásának Terézvárosban. Ugyanebben a felállásban szeretnénk a kerületet irányítani, de Bálint György nélkül.”

Soproni szerint amíg az önkormányzat a bíróság előtt a végrehajtási ügyben a kerületet védte, addig Bálint „személyes bosszúhadjáratba kezdett a polgármesterrel, az önkormányzattal, a hivatali apparátussal és velünk, koalíciós partnereivel szemben is”.

„Ennek része volt, hogy az MSZP nem támogatta a többi kormányzó párt által megszavazott költségvetést. Szinte példa nélküli módon Bálint György feljelentette saját önkormányzatát, képviselő jogával visszaélve, az átláthatóság elvét hangoztatva folyamatos és mértéktelen adatigénylésével, írásbeli kérdéseivel az érdemi munkát ellehetetlenítve terheli túl a hivatalt, agresszív viselkedésével megfélemlíti a dolgozókat és az önkormányzat partnereit. Ennek a hadjáratnak a részei a Facebookon megjelent lejárató posztok is” – írja Soproni.

Soproni azt írja, felszólította Bálintot, hogy mondjon le a mandátumáról, és vonuljon vissza a közéletből. „Az természetesen az MSZP döntése, hogy Bálint György marad-e a párt tagja és képviselője, és hogy Hatvani Csaba marad-e a párt kerületi elnöke, de az biztos, hogy mi nem tudunk, és nem akarunk együtt dolgozni és közösséget vállalni olyan politikusokkal, akik saját érdekeiket a terézvárosiakénál előrébb helyezik, akik nem kívánnak felelősséget vállalni a közös döntéseinkben, akiknek bosszúszomjas vagdalkozása az építőmunkánkat nehezíti” – írta Soproni.


Soproni Tamás a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest és az Új Egyenlőség magazin közbeszélgetés-sorozatának rendezvényén 2019 őszén. Fotó: botost/444.hu

Soproni a 2019. őszi megválasztása után azt mondta, a VI. kerületben látszott, hogy túlárazottnak tűnő közbeszerzések mentek végig a vagyonkezelőn, főleg az építőiparban, és törekedni fognak, hogy minden dokumentum kereshető formában kerüljön fel az internetre.

A Telex márciusban írta meg, hogy 2020 december végén a terézvárosi önkormányzat sokadszorra nyert pert a 2004-es Andrássy úti ingatlanüzlet ügyében, de nem tud hozzájutni az őt illető 123 milliós kártalanításhoz, ami Soproni szerint már a kamatokkal együtt 218 millió forint.

A Fővárosi Törvényszék arról hozott végzést, hogy az egyetlen elárverezhető ingatlan, Hatvani Csaba volt MSZP-s alpolgármester házára nem fogadható el az a 12 milliós jelzálog, amit Bálint György tett rá (pont akkor, amikor kiderült, hogy Hatvani bűnös, és fizetnie kell), így az önkormányzat polgári peres eljárásban megy tovább a pénze után – írta a lap.

Bálint György egyébként a 2014-ben bezárt józsefvárosi kínai piacot üzemeltető Komondor Kft. vezetője volt.

Az ellenzéki összefogás pártjai áprilisban vállalták, hogy a jelöltek a jelölttársaikkal szemben lejáratókampányt nem folytathatnak, a médiakapcsolataikat a demokratikus összefogás sikerének szolgálatába állítják, és „minden törvényes eszközzel fellépnek a kormányzati hazugságkampánnyal szemben”. „A jelöltek azt is vállalták, hogy „jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék”.

444.hu/2021/06/11/a-terezvarosi-mszp-memekben-fideszesezi-a-momentumos-polgarmestert-mert-visszahivta-a-part-egyik-kepviselojet?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?