jún 7, 2021
8 Views
0 0

"A semmiért mocskoltak be és rángattak meg" – Növényi Norbert szerint igazságtalanul sározták be

Written by

Az olimpiai bajnok birkózónak hamarosan lejár a büntetése, olimpiai járadékaitól azonban megfosztották őt, így kénytelen volt eladnia házát. Jelenleg egy albérletben él.

(A legfrissebb hírek itt)

“Kiderült, hogy manipulatív törvénytelen lehallgatás volt, ennek ellenére többször is felhasználták. Nem beszélve arról, hogy amikor a bírónő nem tudott ítéletet mondani, mert eltűnt a harmadrendű vádlott, akkor egy tucatnyi újságíró füle hallatára elkezdte kiabálni, hogy: ‘Nincs elég bajom, nyugdíjba kell mennem, pedig ezeket ma el akartam intézni'” – mondta el Növényi a Borsnak, feltéve a kérdést, hogy ha egy bíró így beszél, akkor mégis mit lehetne várni tőle.

Elmondta továbbá, hogy annak idején a világbajnoki sikerei miatt is sokan támadták őt.

“Régen fájt, amikor bántottak, az elmúlt tíz évben a semmiért mocskoltak be és rángattak meg” – mondta az olimpiai bajnok, aki már senki másnak nem akar megfelelni, csak saját magának.

(Ez is érdekelheti: „Emiatt küzdök, semmi másért” – Padlóra kerüléséről vallott Növényi Norbert)

Azonban a sport és a pozitív életszemlélet továbbra is fontos számára. “Én mindig igyekeztem boldog lenni, úgy gondolom, ez fejben dől el. Ahogy gondolkodik az ember, olyanná válik” – fogalmazott.

A járványidőszak alatt jelentkezett munkára egy építkezésen, azonban nem vették fel. Úgy érzi ennek az oka a bíróság ítélete. “Szerintem nem szégyen a munka, ha az embernek van két keze és két lába, akkor miért ne mehetne el dolgozni? A számlákat fizetni kell. Sosem értettem, hogy miért kell másokat megszólni emiatt vagy bármi más miatt” – mondta a lapnak, hozzátéve, hogy számára csak az a fontos, hogy boldogan töltse a hátralévő éveit családja mellett.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/novenyi-norbert-kiakadt-a-semmiert-mocskoltak-be/8nm458p

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?