máj 29, 2021
20 Views
0 0

"A sebesség tart fiatalon" – 94 évesen még mindig a motorok szerelmese Mátyás, ám hamarosan nem vezethet tovább

Written by

– Készítse a diktafont, mert rengeteg a mondandóm – jelenti ki Mátyás, akit véletlenül sem lehet a „bácsi” jelzővel illetni, ahogy mondja: a kor csak egy szám, egyáltalán nem érzi magát aggastyánnak, elmondása szerint nem betegeskedik és a memóriája még egy húszas éveiben járó fiatalemberével is vetekszik. Dátumra pontosan tudja, mikor kötelezte el magát a száguldás mellett, hány kupát, érmet nyert mint versenyző, az ellenfelei nevét pedig ha akarná se tudná kitörölni az emlékezetéből.

(A legfrissebb hírek itt)

Egy 125-ös Hercules Sachsra ültem fel életemben először 1939 nyarán, még a háború előtt. Az egyik ismerősömé volt a gép, amit a szervizből nekem kellett elhoznom. Pár száz méter után meguntam, hogy magam mellett tolom, ezért inkább felpattantam rá. Onnantól kezdve le sem akartam szállni – emlékszik vissza Mátyás. Itt kezdődött a motorok iránti szenvedélye, ami egészen napjainkig tart. Bár a versenyzést már több mint 50 éve maga mögött hagyta, még most is úgy beszél az egyik budapesti futamról, mintha csak tegnap lett volna.

Csaknem egy évtizeden át minden motorversenyen ott volt /Fotó: Grnák László

Csaknem egy évtizeden át minden motorversenyen ott volt /Fotó: Grnák László

– A start volt a kedvenc részem. Gondolják csak el, a hatvanas években járunk, amikor még nem volt önindító. Órákig izgultunk azon, hogy egyáltalán elindul-e a motor. Egyszerre 38-40 motoros próbálta berúgni a kétkerekűjét, aztán ha sikerült, nagy lendülettel felült rá, majd elviharzott. Félelmetesen gyorsak voltunk – meséli teljes beleéléssel Mátyás, miközben lapozgatja azt az ütött-kopott füzetet, amiben a róla szóló, évtizedek alatt megsárgult újságcikkeket gyűjtötte.

– A motorozás olyan, mint amikor egy búvár lemerül a víz alá, de fogalma sincs, hogy feljön-e. A versenyzéskor sem számol az ember a halállal, csak a sebességre koncentrálsz, a legjobb eredményt akarod elérni. Nem félek az elmúlástól, rengeteg alkalommal néztem farkasszemet a kaszással – mondja a nagymotoros, aki nem tétlenkedik tovább, leakasztja a vállfáról kedvenc bőrdzsekijét, hogy megmutassa féltve őrzött motorjait. Öltözködés közben bal karjára mutat, majd elkezdi sorolni, pályafutása során milyen sérüléseket szenvedett. – Nincs olyan csont a testemben, ami ne tört volna el, de egyszer sem jutott az eszembe, hogy végleg leteszem a motort – teszi hozzá, aztán kertjén keresztül a ház szentélyébe, a garázsba invitál. Ott áll ugyanis két Ducati sportmotorja. Mátyás felhúzza tűzpiros sisakját, ami eltakarja ráncait. Ebben a szerelésben egy pillanatra elfelejti az ember, hogy egy 94 éves ember készül felpattanni az egyik több millió forint értékű paripára, ami pillanatok alatt felgyorsul közel 300 kilométer/órára.

Mátyás felesége elvesztése után lett a Ducatik szerelmese /Fotó: Grnák László

Mátyás felesége elvesztése után lett a Ducatik szerelmese /Fotó: Grnák László

– Leírhatatlan az a felszabadulás, amit egy ilyen gép ad, főleg az enyém, amiből csak pár darab van az országban. Kipörgésgátló, csúszókuplung, speciális svéd teleszkópok, különleges állítási lehetőséggel a rugózása. Csodálatos – sorolja. A motor szinte harap, ahogy Mátyás beindítja, a bemutató viszont az eső miatt elmarad. A nyugdíjas férfi ilyenkor nem ül fel kétkerekűjére, hiszen mint azt leszögezi: az első mindig a biztonság! Büszkén vallja be azt is, hogy 1947 óta nem büntették meg. Mátyásnak ez a negyedik Ducatija, az elsőt felesége halálakor vásárolta még a 90-es években.

Már 29 éve gyászolok. A motorozásba menekültem a feleségem elvesztése után. A sebesség tart fiatalon, így nem tudom, mi lesz velem, ha bevonják a jogsimat. Az orvosom július 6-ig engedi, hogy vezethessek, pedig mentálisan és fizikailag is rendben vagyok – magyarázza szomorúan. Hogyan lesz ezután? Mátyás szerint nincs mese, ha nem vezetheti a Ducatit, marad a villanymotor vagy a garázs eldugott sarkában árválkodó szobabicikli.

Ha minden kötél szakad,﷯Mátyás a szobabiciklijén teker egyet/Fotó: Grnák László

Ha minden kötél szakad,﷯Mátyás a szobabiciklijén teker egyet/Fotó: Grnák László

(Ez is érdekelheti: Schobert Norbi motorral vitte randira feleségét, Rékát)

1949-ben nyert először

Mátyás élete első serlegét 1949-ben vihette haza két másik társával együtt. Hazánkban egészen 1957-ig versenyzett, majd a forradalom után disszidált Ausztráliába, ahol azért dolgozott, hogy megalapozza az életét. A robbanómotorok javítása, tuningolása kedvenc időtöltésévé vált. Öt év után költözött haza, majd újra belevetette magát a versenyzésbe. Többször nyerte meg az országos gyorsaságimotoros-bajnokságot, végül hét év után fejezte be a versenymotorozást. A száguldás szerelmese jelenleg motorostalálkozókon osztja meg tapasztalatait a fiatalabbakkal.

Élete első motorversenyét 1949-ben nyerte meg /Fotó: Grnák László

Élete első motorversenyét 1949-ben nyerte meg /Fotó: Grnák László

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/balint-matyas-motorok-szerelemese/9p0wxhr

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?