máj 9, 2021
26 Views
0 0

A reformáció ismeretlen városa: Torgau

Written by

Itt született Bölcs Frigyes szász választófejedelem, akinek a Wormsban birodalmi átokkal sújtott Luther az életét köszönhette, és az itteni Mária-templom gótikus boltívei alatt nyugszik Katharina von Bora.

Április 26-án lesz pontosan ötszáz éve, hogy a birodalmi gyűlés után Luther elhagyta Wormsot. „Helytelenül jártam el, hogy akkor nem ölettem meg Luthert” – vallotta be élete végén spanyol szerzeteseinek V. Károly császár, aki azonban 1521-ben mindössze huszonegy éves volt, és nem sejthette, hogyan alakítják majd át a világot a számára ismeretlen német egyetemről érkezett, az ő szemében jelentéktelennek tűnő doktor tanításai. Ennek köszönhetően a gyűlés irataiban csak „egy bizonyos Márton testvér” néven szereplő szerzetest nem vetették máglyára, mint jó száz évvel korábban Konstanzban Husz Jánost, azt azonban mindenki tudta, hogy az élete veszélyben forog.

Itt lépett be a képbe a Bölcs melléknevet viselő szász választófejedelem, Frigyes. Ő maga ugyan élete végéig ragaszkodott eredeti vallásához, és rendkívül büszke volt hatalmas relikviagyűjteményére, amelyet a wittenbergi vártemplomban tettek közszemlére. 1520-ban a kollekció már több mint 17 ezer darabból állt, és olyan ritkaságok is belekerültek, mint néhány morzsa abból a földből, amelyből állítólag Ádámot teremtették, valamint pár csepp Szűz Mária tejéből. Nem csoda, hogy korabeli szakértők számításai szerint a relikviák összesített búcsúértéke 1 902 202 évet és 270 napot tett ki. A fejedelem tehát nemcsak a protestáns hitre nem tért át, hanem láthatólag Luther tanait sem tette igazán magáévá. A wittenbergi szerzetest azonban a saját alattvalójának tudta, és mint ilyet, kötelességének érezte megvédelmezni. Az ő intézkedésének köszönhetően talált Luther nagy titokban menedékre a Wartburgban, ahol Junker Jörg álnéven rejtőzködött, az ördöggel viaskodott, és németre fordította az Újszövetséget.

Az első protestáns kápolna

A történelem menetét ily módon meghatározó két férfiúval a mai napig a Wartburgban, pontosabban a vármúzeum képtárában találkozhatunk. Mindkettejüket Lucas Cranach festette meg, a wittenbergi művész, akit a bölcsessége – vagy inkább az előrelátása – mellett kiváló ízléssel megáldott választófejedelem udvari festőjének választott. Bölcs Frigyest a portréja jól megtermett, körszakállas, komoly nézésű férfiként ábrázolja, nehéz felfedezni benne azt a jóval karcsúbb, hosszú, göndör hajú fiatalembert, akinek Dürer évtizedekkel korábban készült arcképe mutatja, és aki fejedelmi székhelyévé tette a szülőhelyét, Torgaut.

A város fő látványossága a mai napig a fejedelem egykori lakóhelye, a Hartenfels-kastély. Az impozáns épületeket várárok veszi körül, amelyben már a 15. században medvék éltek, illetve élnek ma is, elődeiknél jóval komfortosabb körülmények között. A várudvar szökőkútjában óriási Neptun-szobor emeli döfésre a szigonyát, mögötte pedig ott emelkedik a főépület, a fal síkjából kiugró, csigavonalban csavarodó, áttört falú reneszánsz lépcsőházával. A látvány egészen mesebeli, a filmesek fantáziáját is megmozgatta, néhány évvel ezelőtt egy Csipkerózsika-filmet forgattak a helyszínen. A kastély csillagboltozatos kápolnája a történelem legelső, kimondottan protestáns templomnak szánt épülete. Tervezésekor Luther azt javasolta, hogy a külseje ne legyen különleges, „mintha jobb lenne más házaknál, ahol Isten igéjét hirdetik”, és végül maga szentelte fel 1544-ben. Odabent a bibliai jelenetekkel és faragott fehér angyalokkal díszített szószék áll a középpontban, míg az oltár fölött elhelyezett orgona az egyházi zene fontosságát hangsúlyozza.

A Hartenfels-kastély szélkakassal díszített saroktornyának tetejére, a legfelső szinten körbefutó kilátóerkélyre 163 lépcsőn kapaszkodhatunk fel. Ez a kaland csak azoknak való, akik nem szédülnek a magasban, de érdemes összeszedni a bátorságunkat és felmerészkedni, mert odafent lenyűgöző látványban lehet részünk. Az egyik irányban Torgau háztetői piroslanak, szemben a Mária-templom fémsisakos tornya nyúlik az ég felé, a másik irányban messzire ellátni az Elba völgyében. A folyó általában békésen kanyarog Drezda felé, 2012-ben azonban, a nagy árvíz idején úgy elárasztotta a környéket, hogy a végtelen víztükörből magányos szigetként emelkedett ki a város.

Katharina von Bora emléke

Torgau azonban nemcsak a bölcs fejedelem városa, hanem Katharina von Boráé is. Először akkor játszott fontos szerepet az életében, amikor néhány társnőjével együtt arra jutott, hogy nem akar többé a nimbscheni kolostor lakója lenni. Ezért aligha tehetünk neki szemrehányást: nem saját elhatározásából döntött úgy, hogy Krisztusnak szenteli magát, hanem megözvegyült apja küldte a zárdába ötéves korában, ahogyan más, elszegényedett nemesi családok is tették akkoriban a lányaikkal, ha nem tudtak mit kezdeni velük. A Torgautól ötven kilométerre fekvő kolostor, St. Marienthron gótikus épületéből mostanra csak néhány lazacvörös téglafal romjai maradtak. Az egyiken kőtábla hirdeti: „Ebben az apácakolostorban élt 1509 és 1523 között Katharina von Bora. 1523. április 5-én szabadította ki a torgaui városi tanácsos, Leonhard Koppe. 1525. június 13-án Wittenbergben nőül ment dr. Martin Lutherhez.”

Az a bizonyos szökés ugyanis nem úgy történt, hogy a lányok gondoltak egyet, kiugrottak az ablakon, és belefutottak a világba, hanem komoly megfontolás és szervező munka előzte meg. Katharina és társnői egy olyan férfitól kértek segítséget, akit jól ismertek, mivel kereskedőként rendszeresen megfordult a kolostorban, ráadásul tudták róla, hogy lelkes híve a protestáns tanoknak. A legenda szerint komor, viharos húsvét éjszaka volt, amikor a tizenkét apáca kisurrant az épületből, és felkapaszkodott a heringeshordók közé Koppe ponyvás szekerére, amelyen a derék kereskedő Torgaun át Wittenbergbe vitte, majd lepakolta őket Luther doktornál. A Luther házaspár és a kereskedő között a jó kapcsolat később is megmaradt, olyannyira, hogy ő lett a lakodalmuk díszvendége, és ajándékba a legfinomabb torgaui sörből vitt nekik egy hordóval.

A sors úgy hozta, hogy Katharina, a pestis elől menekülve, végül az élete utolsó napjait is ebben a városban töltötte. A fekete halál korábban is rendszeresen végigsöpört Wittenbergen, Luther azonban nem tartott tőle különösebben, úgy nyilatkozott, „ha rám kerülne ennek sora, nem félnék, és nem ijedeznék. Eddig három pestisjárványt éltem túl, és jártam jó néhány pestises betegnél…, kézzel érintettem őket, mégsem lett semmi bajom, hála Istennek”. A felesége több alkalommal rendezett be ispotályt a házukban, sőt, amikor a második gyerekét várta, terhesen is kivette a részét a fertőzöttek ápolásából. 1552 novemberében, már özvegyasszonyként a fenyegető hírek hallatán mégis úgy döntött, hogy Torgauban keres menedéket. A városkapu előtt azonban felborult a kocsijuk, Katharina medencetörést szenvedett, majd ennek a szövődményeibe halt bele három héttel később, 1552. december 20-án. Az emlékét ma néhány apró szobából álló múzeum őrzi, a Katharina-Luther-Stube, ő maga pedig a késő gótikus Marienkirchében alussza örök álmát a gyerekei által megrendelt, Luther-rózsával és a von Bora család vörös oroszlánjával díszített síremlék alatt.

Szöveg: Mörk Leonóra

Fotó: Mörk Leonóra; Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. április 25-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

magyarkurir.hu/hirek/barangolo-torgau

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?