jún 10, 2021
5 Views
0 0

A Párbeszéd szerint a Fidesz benyomta a pánikgombot

Written by

A Párbeszéd szerint a Fidesz benyomta a pánikgombot

Úgy tűnik, hogy a Fideszben “benyomták a pánikgombot” – reagált az Orbán Viktor miniszterelnök által csütörtökön bejelentett nemzeti konzultációra a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

Tordai Bence online sajtótájékoztatóján azt mondta, már tíz éve annak, hogy a kormányfő megvonta az adóvisszatérítést az alacsony keresetű dolgozóktól.

Az, hogy most egyszer, “választási ajándékként, választási szavazatvásárlási kísérletként” visszaadná a befizetett személyi jövedelemadó egy részét, az nem ellensúlyozza azt az évtizedes politikát, amelyet a “végtelenül igazságtalan” egykulcsos adó fémjelez – fogalmazott.

A Párbeszéd véleményt ismertetve kijelentette, a legkisebb keresetűeknek nem kellene adót fizetniük, a személyi jövedelemadót csökkenteni kell, nem pedig egyszer visszatéríteni. Hozzátette, Magyarország az egyik legmagasabb adókulccsal sújtja a kiskeresetű dolgozókat.

Az emberek szeretnének a jelenleginél jóval magasabb minimálbért és garantált bérminimumot, úgy, ahogy az ellenzék már régóta mondja – előlegezte meg a választ Tordai Bence a tervezett nemzeti konzultáció egyik kérdésére.

A Fudan Egyetem esetében úgy tűnik, hogy visszavonulót fújt a kormány, de ezek megint csak álságos szavak – mondta.

Ha valóban letett volna arról, hogy addig tolja előre az ügyet, ahonnan már nincs visszatérés, akkor nem fogadná el jövő kedden a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról és értékes állami ingatlanokkal való kitöméséről szóló törvényt – jelentette ki.

atv.hu/MTI

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210610-a-parbeszed-szerint-a-fidesz-benyomta-a-panikgombot

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?