márc 31, 2021
6 Views
0 0

A PAHO szerint a járvány újabb hulláma a tavalyinál is rosszabb lehet majd az amerikai kontinens országaiban

Written by

Az amerikai kontinens országaiban feltehetően rosszabb lesz a koronavírus-járvány újabb hulláma, mint a tavalyi volt, például Brazíliát, Uruguayt és Kubát máris jobban sújtja a Covid-19 – közölte szerdán a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) amerikai regionális szervezetének igazgatója, Carissa Etienne arról számolt be, hogy a déli féltekei nyár végével ugrottak meg a számok, amikor az emberek csoportokban vakációztak és terjesztették a vírust. Az igazgató felszólította az embereket, hogy maradjanak otthon, a kormányokat pedig arra kérte, jól gondolják meg, mielőtt enyhítik a korlátozó intézkedéseket.

Az amerikai kontinensen idén több mint 19,7 millió embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus, 475 ezren haltak bele a Covid-19-betegségbe – mondta.

Folynak az oltási kampányok – eddig 124 millió ember kapott egy adag vakcinát, 58 millió pedig kettőt – tette hozzá.

Az elmúlt 30 napban körülbelül 2,5 millió adag vakcina érkezett a WHO kezdeményezésére az oltóanyagok méltányos globális elosztására létrehozott COVAX program keretében, a jövő héten a térség minden országa kap szállítmányokat a PAHO igazgatóhelyettese, Jarbas Barbose szerint.

A vakcinaszállítmányok jelentik továbbra is a legnagyobb kihívást – ismerte be Etienne, és felszólította a világ országait, hogy adják át a felesleges készleteket.

“A jelenlegi rendszer egyenlőtlen és elfogadhatatlan” – jelentette ki az igazgató.

A térség immár 32 országában azonosították a Covid-19 három, “aggodalomra okot adó variánsát”, közöttük a brazíliai P1 mutánst Argentínában, Chilében, Uruguayban, Kolumbiában, Venezuelában, Peruban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban.

A PAHO továbbra is tanulmányozza a variánsok hatását. Sylvain Aldighieri, a szervezet veszélyhelyzeti igazgatója felhívta a figyelmet azon brazíliai jelentésekre, amelyek szerint a kórházak intenzív osztályán sokkal több a fiatal, mint 2020-ban.

A P1 variáns “egyértelműen hozzájárul” az esetek számának növekedéséhez Brazíliában – tette hozzá Aldighieri.

atv.hu/MTI

Ajánlom www.atv.hu/kulfold/20210331-a-paho-szerint-a-jarvany-ujabb-hullama-a-tavalyinal-is-rosszabb-lehet-majd-az-amerikai-kontinens-orszagaiban

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?