ápr 13, 2021
9 Views
0 0

A Nyírségben tízmilliárdos egészségipari beruházást jelentett be Varga Mihály

Written by

Körülbelül tízmilliárd forint értékben valósul meg egészségipari beruházás a Nyírségben a tavaly indított Egészségipari támogatási program segítségével – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az EU-Fire Kft. három beruházásból álló fejlesztése első ütemének, a Kocsordon felépült üzem virtuális átadásán.

A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a fejlesztés első ütemében Kocsordon a társaság mintegy kétmilliárd forintos beruházással egészségügyi védőeszközök, orvosi kanülök, valamint lélegeztető- és újraélesztő gépekhez szükséges alkatrészek gyártására alkalmas üzemet hozott létre, amihez a kormány bő másfél milliárd forinttal járult hozzá az Egészségipari támogatási programban – adta hírül az MTI.

Varga Mihály kiemelte: az összesen tízmilliárd forintos fejlesztés három szakaszban valósul majd meg, a másik két szakasz Mátészalkán jön létre. Ezekkel a beruházásokkal állítása szerint el lehet érni, hogy olyan egészségügyi eszközökből is ellátásbiztonság legyen az országban, amelyeket korábban külföldről lehetett beszerezni.

index.hu/gazdasag/2021/04/13/varga-mihaly-tizmilliard-forintos-egeszsegipari-beruhazas-jon-a-nyirsegben/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?