máj 31, 2021
7 Views
0 0

A nyílt utcán szúrta nyakon volt élettársát egy férfi Nógrádban

Written by

A nyílt utcán szúrta nyakon volt élettársát egy férfi Nógrádban

A Nógrád Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 39 éves bátonyterenyei férfi ellen, aki az utcán, dulakodás közben nyakon szúrta volt élettársát – közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Bóna Gyula közleményben ismertette: a pár élettársi kapcsolata 2020 áprilisában szűnt meg a férfi féltékenysége miatt, ellene agresszivitása miatt a bíróság 2020. április 24-én távoltartást is elrendelt.

A nő a következő hónapban a férfi nevében obszcén tartalmú üzeneteket küldött a férfi nőismerőseinek, ezért 2020. május 28-án a férfi akkori élettársa Bátonyterenyén megállította őt.

Beszélgetésük hamar vitává fajult, amibe a férfi is becsatlakozott. Miután a sértett és a férfi kettesben maradt, folytatták a veszekedést; a férfi hamarosan a megölésével fenyegetőzött, mire a nő előbb kezével próbálta távol tartani magától a férfit, majd hátrálni, azután futni kezdett előle.

Menekülés közben a 112-es számon kért segítséget; amikor a férfi ezt meghallotta, nadrágzsebéből elővett egy 5,5 centis pengéjű kést és nyakon szúrta a nőt, majd további két szúrást ejtett a nyakán és a karján. A vérző nő egy közeli étterem dolgozóitól kért segítséget, a férfi eközben elsétált a helyszínről.

A bántalmazás és a jelentős vérveszteség miatt a nő súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek az azonnali helyszíni segítségnyújtás, majd a szakszerű mentő- és orvosi ellátás nélkül a halálához vezetettek volna.

A Nógrád Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, az ügyben első fokon a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

atv.hu/MTI

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210531-a-nyilt-utcan-szurta-nyakon-volt-elettarsat-egy-ferfi-nogradban

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?