nov 22, 2020
5 Views
0 0

A magyarok még mindig a méretre buknak

Written by

Ha Magyarországon a Tankcsapda a zenekar, Hajas László a fodrász, akkor Csorba Dániel az ingatlanos?

Ezt azért így nem mondanám. Van, amikor kapok pozitív visszajelzéseket, de nem mindenki ismer. Ha elmegyek egy szakmai rendezvényre, konferenciára, ott persze sokan tudják, hogy ki vagyok, de azokon általában olyanok vesznek részt, akik tisztában vannak a belső sztorikkal.

Korábban azt mondta, hogy sokan papír nélkül dolgoznak ingatlanosként, az irodák meg elintézik annyival az előírásokat, hogy felvesznek egy „diplomás” referenst. Van ebben változás?

Az OKJ helyére összevont képzések lépnek, ahol szakosodhatunk ingatlanértékesítésre. Alapvetően jónak látom az irányt, bár hozzá kell tenni, hogy eddig is lehetett és ezután is lehet majd csinálni képesítés nélkül ezt. Az biztos, hogy az OKJ-s képzési struktúra nem annyira volt penge ebben a történetben, nem készített fel az életre, ebben mindenképpen változást várok. A megújult képzés alapjait nagyjából ismerem, ahogy azokat is, akik összerakták a tananyagot. Pozitív, hogy jelentősen nő a képzés ideje, lesz idő ismerkedni a szakmával. Hozzátenném ugyanakkor, hogy jelenleg is rengeteg tehetséges és hozzáértő szakember mozog a területen, így nem fogok utcára vonulni a rendszer esetleges hibáiért. 

Névjegy

Csorba Dániel szabadúszó ingatlanértékesítő, a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetének egykori szóvivője. A Csorba Dániel Almanachja elnevezésű Facebook-oldalának sok ezer követője van, a közösségi felületen érdekes és vitaindító történeteket, videókat, cikkeket oszt meg.

Vlogger, a YouTube-on több mint 10 ezren követik azt, amikor bemutat egy 15 millió forintért felújított kelenföldi panellakást, szivarozik, pho levest eszik, vagy egy hajléktalan kifizeti a parkolását. Egy nörd inluenszer, aki szerint az értékesítést este nem lehet levetni, majd reggel ismét belebújni.

Mitől jó egy ingatlanos?

Magyarországon nagyjából 120 éve beszélhetünk ingatlanértékesítésről, meglepő módon a szocializmusban sem hanyatlott. Úgy vélem, hogy a szakmai követelmények ez idő alatt folyamatosan változtak. A 90-es években egyértelműen a kapcsolati tőke dominált, az ingatlanos csak úgy tudott pénzt csinálni, ha folyamatosan rendezvényekre járt, ott bizniszelt. Ami máig érződik, és ráégett az ingatlanosokra abból az időből, az a hirdetéskezelés: feladom a hirdetést, jelentkeznek, én meg majd kiviszem őket az ingatlanhoz. Ez az oka annak, hogy sokak fejében most is az él, hogy ezt bárki meg tudja csinálni. Ami, lássuk be, valahol igaz, hiszen nem agysebészet eladni egy lakást, viszont jól eladni már más tészta. Én 15 év értékesítés után is meg tudok lepődni dolgokon, de hiszem, hogy szolgáltatásbővítés nélkül ma nem lehet életben maradni a piacon, teljes spektrumában kell az ingatlan adásvételét levezényelni, gyakorlatilag mint egy-egy mikrovállalkozást.

Van olyan ismerősöm, akihez – miután gondosan előkészítette századjára is az ingatlant – felmentek a vevőjelöltek az ingatlanossal, mert árulta a lakását, és szerződést kötött az egyik irodával. Kézfogás aznap nem volt, cserébe a nézelődők, vagy ahogy használt autós szlengben mondani szokták, tesztpilóták másfél óráig kávézgattak az eladónál. Amikor meglátták, hogy sütemény is van, bátran kértek belőle. Lehet hallani még egy halom ilyen történetet, nem egyedi eset. Joggal gondolhatjuk, hogy a jutalékért cserébe ne ilyen „ügyfeleket” hozzon oda az ingatlanos.

Az eladó szemszögéből nyilván lehetne azért haragudni, hogy rabolták az idejét, de ez nem ennyire egyszerű. El lehet onnan indulni, hogy miért választott akkor ilyen ingatlanost, miért nem tájékozódott, mielőtt szerződött valamelyik ingatlanirodával. Aztán meg lehet vizsgálni ezt a másik oldalról is: az ingatlanos miért nem tudta megfelelően szűrni az ügyfeleket, hogy nem visz oda olyanokat, akik szinte biztos, hogy nem veszik meg az ingatlant. Ellenkező esetben az ingatlanos a sajátján túl az eladó idejét is égeti. Én például nem vagyok egy haragtartó ember, inkább azt látom, tapasztalom, hogy egyes döntések mi alapján születtek, vagy mentek el rossz irányba a tudáshiány miatt. Ha a kérdést elemzeni szeretném, azt mondhatom, hogy mindkét fél hibázott.

Megdolgoznak a pénzükért? Minek van szükség rájuk egyáltalán?

Nézze, nehéz korrektül definiálni, hogy minek, mennyi a hozzáadott értéke. Azt nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy minden ingatlanos megdolgozik a pénzéért. Inkább úgy mondanám, hogy vegyes a kép, van olyan ügyfél, aki csalódott, mert nem azt kapta, amit szeretett volna, mások szerint meg jó ötlet volt összeállni velük. Tény, hogy nem mindenkinek van szüksége szakértőre. Nekem az az érdekem, hogy az elégedett ügyfelek tovább ajánljanak engem, mert abból lesz a későbbiekben bevételem, de nem akaszkodom rá az emberekre, egyrészt nem szorulok rá, másrészt nincs sok értelme. 3-4 év alatt gond nélkül el lehet jutni egy stabil ügyfélkörig, amikor nem kell már hideghívásokat indítani, ez pedig, azt gondolom, válasz arra, hogy milyen értéket képvisel a szakmánk.

A hideghivásokat mindenki utálja… Akit hívnak, meg aki próbálja befűzni a leendő ügyfélt, az is.

Tudom, hogy mi az emberek véleménye a hideghívásokról, hogy sokak számára elítélendő dolog. Viszont ha ingatlanosként azt mondanám, hogy ez egy rossz marketingeszköz, az nem lenne túl elegáns, hiszen látom, hogy 10 ilyen hívásból 5-6 ember a végén bizony azt mondja, hogy jó, legyen, menjünk neki a dolognak – magyarul szerződnek a közvetítővel. Nagyon sokszor az „ingatlanosok kíméljenek”-történet sem valós. Azt tapasztaltam, hogy egy negatív élmény áll annak hátterében, hogy ezt írják a hirdetésekhez az eladók, de ha látnák azt, hogy mit tud hozzáadni egy profi, nem lenne ennyire negatív a véleményük. Aztán még mindig eldönthetik, hogy élnek-e a szolgáltatásaival. Nem tudok dogmatikus választ adni arra, hogy jó-e a módszer, vagy rossz.

Lassan megszámlálhatatlan és néha nehezen követhető intézkedéscsomagokkal segíti a kormány a családokat. A szándékot érezzük, nézzük a hatást! Tornádó vagy gyenge szellő rendezi át a lakáspiacot?

A hosszú távú hatások csak valós statisztikákkal mérhetők. Az ingatlannal foglalkozó cégek általában a saját piaci kitettségükből indulnak ki, hiszen el kell számolniuk a befektetőik felé, ezért az ő számaik sokszor nincsenek paritásban a KSH adataival. Azt biztosra veszem, hogy aki teheti, megvárja 2021-et, ezért én csak jövőre számítok az ingatlanvásárlások számának növekedésére. Hogy az intézkedések bírnak-e árfelhajtó hatással, azt egyelőre nehéz lenne megmondani. Jelen hatásaikat tekintve némiképp fékezik az ingatlanpiac jelentősebb visszaesését, látni kell ugyanis, hogy az ingatlanpiacon és az albérletpiacon akár 10-20 százalékos szakadék van az elmúlt évekhez képest. Ez lehet, hogy kínálati árakban még nem látszódik, mert nem kényszerültek rá az emberek, de ingatlanosként látjuk, hogy mennyiért mennek el a lakások, mire van kereslet.

Még mindig saját tulajdonú hodályokban akarunk élni, vagy ez a fetisizmus már kihalóban? Külföldön inkább a bérlés elterjedtebb, már csak az ingatlanárak miatt is.

Az a vicc, hogy a külföldre költöző magyar barátaim is arra hajtanak, hogy saját ingatlanjuk legyen, mondjuk Angliában, ahol félmillió fontnál kezdődnek azok a házak, amikbe egy tejes rekeszt be tudsz pakolni, gyakorlatilag állva alszol. Budapesten ez már egyre kevésbé jelent problémát, vidéken viszont annál inkább. Ott a magántulajdonok nagysága miatt röghöz kötöttebbek az emberek, és nehezebben tudnak elvállalni például egy fővárosi munkát. A fővárosnál maradva, ott 30–45 percnyi utazással a városon belül biztosan találunk munkát, de Borsodban vagy Szabolcs-Szatmár megyében ez kérdéses. Ráadásul vidéken egy ingatlant biztos, hogy nem tudunk eladni annyiért, amennyi pénzt beletettünk az építéshez, vagy amennyi hitelünk van rajta. Ott minden egyes tégla, ahogy letetted, és habarcs került rá, a tizedét éri.

index.hu/gazdasag/2020/11/22/a_magyarok_meg_mindig_a_meretre_buknak/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?