ápr 29, 2021
4 Views
0 0

A legjobb szakemberek segítik a magyar atlétikai csapat felkészülését a 2023-as világbajnokságra

Written by

A program vezetője dr. Berkes István, a világhírű magyar sportegészségügyi szakember, aki korábban maga is élsportoló volt, így mindkét oldalról alaposan ismeri, mivel jár a felkészülési folyamat.

(A legfrissebb hírek itt)

„A magyar atlétika a világ élvonalába tartozik, így világszínvonalú háttértámogatásra is van szüksége, amelyet a legkiválóbb szakembereink biztosítanak majd számukra”mondta a Doktor24 képviseletében dr. Berkes István, a Magyar Sportorvos Társaság korábbi elnöke.

Elsőként egy hatalmas méretű, komplex ‘big data’ adatbázis létrehozásán fogunk dolgozni, amely lehetővé teszi majd számunkra, hogy mesterséges intelligencia által segített elemzéssel olyan információkhoz jussunk, ami minőségi ugrást jelent az atléták ellátásában. Ez új korszakot nyithat a sportolók eredményességében” – tette hozzá dr. Berkes István.

Deutsch Péter, a Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, a Kiemelt Atlétikai Program vezetője elmondta: „A budapesti atlétikai világbajnokság hatalmas lendületet ad az sportágnak, így például a vb-vel összefüggésben tavaly elindított Kiemelt Atlétikai Program keretében az előttünk álló éveket olyan tudatos szakmai munkával szeretnénk megtölteni, amelynek eredményeképp szeretnénk minél nagyobb létszámú és minél sikeresebb magyar csapatot kiállítani majd 2023-ban, a világ egyik legnagyobb sporteseményén. A felkészülési időszakhoz nélkülözhetetlen egy olyan stabil és professzionális sportegészségügyi háttér megléte, amely biztosítja az atlétáink számára a hozzáférést a legkorszerűbb egészségügyi ellátáshoz”.

Kozák Luca, olimpiára készülő, országos csúcstartó gátfutó hozzátette: „Sportolóként, bármikor érhet kisebb-nagyobb sérülés. Ilyenkor kulcsfontosságú, hogy időben kapjak hatékony, professzionális kezelési és rehabilitációs megoldásokat, hogy a minimumra csökkenjen a kieső idő. Ha tudom, hogy jó kezekben vagyok, az nagy biztonságot és nyugalmat jelent számomra az előttem álló olimpiai felkészülési időszakban”.

(Ez is érdekelheti: Halálközeli élményekről mesélt a koronavírusos korábbi világbajnok magasugró)

www.blikk.hu/eletmod/egeszseg/magyar-atletikai-csapat-felkeszules/9nk8fh4

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk · Életmód
banner

Vélemény, hozzászólás?