ápr 11, 2021
11 Views
0 0

A lakosság 28 százaléka már megkapta Magyarországon legalább az első koronavírus elleni oltást – a nap hírei

Written by

A lakosság 28 százaléka már megkapta legalább az első koronavírus elleni oltást – közölte a Népegészségügyi Központ osztályvezetője. Az uniós átlag 13 százalék. Galgóczi Ágnes a közmédiának azt mondta: 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták. Hozzátette: a variánsok között továbbra is a brit mutáns terjed a leggyorsabban, sok fiatal is kórházba kerül miatta. Megjegyezte, hogy bár a kórházban kezeltek száma csökkent, még mindig 10 ezer feletti.

Egy nap alatt újabb 6296 embernél igazolták a koronavírus-fertőzést Magyarországon. 206-an haltak meg a betegség szövődményeiben. A koronavírus-információs portál adatai alapján egyre alacsonyabb az elhunytak átlagéletkora. Egy nap alatt négy 30 évesnél fiatalabb fertőzött halt meg, kettőjüknek nem volt alapbetegsége. A 30 és 50 év közötti áldozatok között és a náluk idősebb, de nem nyugdíjaskorú elhunytak között is sokaknak nem volt ismert krónikus betegsége.

Szigorú óvintézkedések mellett tehetnek szakmai vizsgát a szakképzésben tanulók. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók, a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követő időszakban szervezhetik majd meg az intézmények. Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozza: a szaktárca a tavaly május-júniusi vizsgaidőszak tapasztalatait figyelembe véve dolgozik az idei szakmai vizsgákra vonatkozó szabályozás kialakításán.

A napokban kell beíratni az általános iskolát szeptemberben kezdő diákokat a kiválasztott intézményekbe. A járvány miatt idén is online jelentkezést javasolnak a szülőknek – mondta a Magyar Nemzetnek a Klebelsberg Központ elnöke. Hajnal Gabriella elmondta, az online beiratkozáshoz már megnyitották a Kréta-rendszert használó iskolák esetében a jelentkezési felületet. Hozzátette: az április 15-16-án esedékes általános iskolai beiratkozás több mint 95 ezer leendő elsőst érint.

A 30 év alatti kortárs költőknek indított pályázatot a kultúráért felelős államtitkárság az április 11-ei költészet napja alkalmából. A téma a pandémia megélése, hatása az egyéni, családi és közösségi életre, illetve a járvány utáni újranyitás tervezett vagy remélt változásai.A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született. A költészet napját József Attila születésének napján, április 11-én ünneplik 1964 óta.

Összevonja a kormány a Nemzeti Múzeumot és a Természettudományi Múzeumot. L. Simon László miniszteri biztosként felel a két intézmény integrációjának előkészítéséért. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának határozott idejű megbízása június 30. napjával megszűnik Varga Benedek megbízott intézményvezetőként fogja segíteni a jövőben a múzeumot.

Oroszországban szabadalmaztak egy új, MIR-19 elnevezésű koronavírus elleni gyógyszert – jelentette be a szert fejlesztő Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség Immunológiai Intézete. készítmény a fertőzés megelőzésére és gyógyítására szolgál egyaránt, és az orron át vagy belégzés útján juttatható be a szervezetbe. A gyógyszer a klinikai tesztelés első szakaszán van túl, amely bebizonyította, hogy biztonságos.

Kína fontolóra vette a koronavírus elleni védőoltásainak keverését a hatékonyságuk növeléséért. Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője elismerte, hogy a forgalomban lévő kínai vakcinák nem elég hatásosak. Kína eddig négy Covid-19 elleni vakcinát fejlesztett ki, és az év végéig Peking várhatóan hárommilliárd adag vakcinát gyárt. Kínai illetékesek nem reagáltak arra, hogy milyen lehetséges változtatások szerepelnek a hivatalos tervben.

A Fidesz kész élettel megtölteni az európai jobboldalt – hangsúlyozta Novák Katalin, a nagyobbik kormánypárt alelnöke egy német lapban megjelent írásában. Az Európai Néppártból a múlt hónapban kilépett Fidesz politikusa a Welt am Sonntag német lapban megjelent cikkében kiemelte, Európában egy olyan demokratikus jobboldalra van szükség, amely nem a baloldali-zöld korszellemnek próbál megfelelni, hanem a jobboldali pártok együttműködésében Európa jövőjét alakítja.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közös fellépését sürgeti Moszkva ellen az Európai Néppárt EP frakcióvezetője a kelet-ukrajnai konfliktus kiéleződése miatt. Manfred Weber egy hétfőn megjelenő német lapinterjúban veszélyes provokációnak nevezte a kelet-ukrajnai válságövezetnél tapasztalt orosz csapatösszevonást. A bajor Keresztényszociális Unió politikusa úgy vélte: a katonai beavatkozás ára az orosz oligarchák számláinak befagyasztása lehet, de akár az is, hogy kizárják Oroszországot a SWIFT nemzetközi bankközi fizetési rendszerből.

A Kereszténydemokrata Unió és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió elnöke is hajlandó a pártszövetség közös kancellárjelöltjeként indulni a szeptemberi németországi szövetségi parlamenti választáson. Markus Söder CSU-elnök elmondta: a pártszövetség nagyobbik tagjaként a CDU-nak kell eldöntenie, hogy ki legyen a jelölt.

Az izraeli és az amerikai védelem térségbeli erősítésében állapodott meg jeruzsálemi látogatásán az amerikai védelmi miniszter. Lloyd Austin Joe Biden kormányának első tagjaként érkezett két napra az országba. Beni Ganz izraeli védelmi miniszter azt hangsúlyozta, hogy Izrael az Egyesült Államokat teljes mértékben partnernek tekinti minden tekintetben, elsősorban Irán ügyében.

Teheráni közlés szerint terrorcselekmény miatt történt üzemzavar a natanzi urándúsítóban. Irán fenntartja a jogot, hogy válaszlépéseket tegyen az elkövetők ellen. Közben izraeli források szerin a Moszad hajtott végre kibertámadást az urándúsító ellen. Szombaton helyezték üzembe Natanzban az új, nagyobb teljesítményű urándúsító centrifugákat, amelyek működtetése sérti az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt nemzetközi megállapodást.

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?