ápr 30, 2021
4 Views
0 0

A Külügyminisztérium jelenleg is több országgal tárgyal a keleti vakcinák kölcsönös elfogadásáról

Written by

A Külügyminisztérium jelenleg is több országgal tárgyal a keleti vakcinák kölcsönös elfogadásáról

Híradónk megtudta: a magyar Külügyminisztérium jelenleg is több országgal tárgyal a keleti vakcinák kölcsönös elfogadásáról. Szijjártó Péter azt mondta, hogy ezek az országok Szlovénia, Horvátország, Szlovákia és Izrael, valamint több Öbölmenti állam. Közben egy kormányrendeletből az derült ki, hogy ezentúl a védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgárok karantén-kötelezettség nélkül jöhetnek haza külföldről.

Orbán: Kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak nyáron

Orbán Viktor, miniszterelnök az állami rádióban mindenkit arról biztosított, hogy szabadon utazhatnak majd külföldre a keleti vakcinával oltottak is. Az Európai Parlament csütörtökön fogadta el, hogy csak azok kapnak automatikusan uniós oltási igazolványt, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltottak be. Magyarország most kétoldalú egyezményekre törekszik. A miniszterelnök elmondta: először a szomszédos országokkal kezdik meg a tárgyalásokat. „Felhatalmaztuk Szijjártó miniszter urat arra, hogy kössön a számunkra fontos országokkal kétoldalú megállapodásokat arról, hogy egymás védettségi igazolványait kölcsönösen elfogadjuk” – közölte Orbán Viktor.

Szijjártó Péter csütörtökön jelentette be, hogy Szerbiával és Montenegróval már meg is állapodtak az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről, így mától már szabadon lehet utazni az országok között. Az egyeztetések azonban más országokkal is folynak.

A Magyar Közlönyben csütörtökön késő este jelent meg a rendelet, amely szerint a külföldről hazatérő, védettségi igazolvánnyal rendelkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk. Az utazások előtt tehát nagy akadály hárult el.

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke híradónknak azt mondta, a foglalások számát jelentősen meg fogja növelni a módosítás. Jelenleg egyébként az utazási irodáknál körülbelül harmad annyi a foglalások száma, mint az előző év azonos időszakában volt. A szakértő azt is elárulta: a legkedveltebb úti célokat továbbra is a tengerparti helyek jelentik, sokan érdeklődnek a kulturális körutazások, illetve a tengeri hajóutak iránt. Véleménye szerint nem kell jelentős drágulással számolni a külföldi utazások kapcsán.

Míg tavaly a lakosság közel fele jutott el nyaralni a járvány két hulláma között, az idei szezon már most kedvezőbbnek tűnik. Ráadásul egyre több ország vezeti be, hogy védettségi igazolvány felmutatásával karantén-kötelezettség nélkül engedi be a turistákat. A közeljövőben ilyen könnyítést tervez Olaszország, Spanyolország és Franciaország is. Az egyes országokba való beutazási feltételek azonban most még jelentősen eltérnek. Védettségi igazolvánnyal jelenleg Szerbiába, Montenegróba, Görögországba és Horvátországba kapunk zöld utat. Ezekben az országokban nem számít a vakcina típusa. Lengyelországban ellenben csak az unió által elfogadott vakcinák váltják ki a karanténkötelezettséget. Mexikóba, Zanzibárba, a Dominikai Köztársaságba pedig bárki szabadon beutazhat.

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210430-a-kulugyminiszterium-jelenleg-is-tobb-orszaggal-targyal-a-keleti-vakcinak-kolcsonos-elfogadasarol

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?