ápr 5, 2021
2 Views
0 0

A koronavíruson átesett beteg utógondozásához készített ajánlást a Korányi Intézet, ezért van erre szükség

Written by

Azt mondta: intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt. Kiemelte: a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat.

(A legfrissebb hírek itt)

Ezért az intézet ajánlást készített, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket. A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még 4-12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar).

Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek – mondta.

(Ez még érdekelheti: Gondolná? Ilyen hatással lehet a szívre a koronavírus-fertőzés)

(MTI)

EXTRA AJÁNLÓ
Lakásfelújítás: ezekkel a támogatásokkal lehet belevágni (x)
A Rossmann is készül a Glamour-napokra! Részletek az akciós újságban (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/pulmonologiai-intezet-beteg-utogondozas-koronavirus/2rn1632

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?