jún 11, 2021
15 Views
0 0

A Konyhafőnök 2021: megvan a győztes, ő vitte haza a 10 milliós nyereményt

Written by

Roland korábban 13 évig élt Ausztriában, két éve pedig megnyitotta saját bisztróját, amelyre minden spórolt pénzét ráköltötte. A járvány miatt kénytelen volt bezárni, hét hónap után pedig úgy döntött, felszámolja a kávézót. Most megcsinálta, megnyerte a gasztro-műsort!

(Legfrissebb hírek)

Li Mengyi az adás elején elárulta, hogy nem tudja, melyikük fog győzni, hiszen mindkettőjüknek is megvannak az erősségeik és gyengeségeik. A két döntősnek a játék kiesett versenyzői segítettek, köztük volt Czutor Zoli felesége, Zsanett is. Mengyi Ivettől és Zsanettől kapott segítséget, míg Rolandnak Csabi és Gábor nyújtott támogatást.

Az adás alatt megjelent Feke Pál, Oroszlán Szonja és Nagy Ervin, akik egy kész menüsort kaptak. Fördős Zé elmagyarázta nekik, hogy egy háromfogásos menüsort fognak végig kóstolni. Mengyi ételeivel kezdtek.

Nagy Ervin Roland főételét az egekbe marasztalta annyira ízlett neki. Azonban a győztes desszertjében többen is találtak kivetnivalót. Mengyi desszertje Rácz Jenő, Nagy Ervin és Feke Pál tetszését is elnyerte.

A hattagú zsűri véleménye sok mindenben eltért, de végleges döntést kellett hozniuk. Mielőtt győztest hirdetett volna a zsűri a két versenyző családja is megjelent a stúdióban. A zsűri döntése alapján Magyarország új konyhafőnöke Bóza Roland lett.

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/konyhafonok-nyertese-2021-boza-roland/dekzwgk

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?