ápr 27, 2021
4 Views
0 0

A Költségvetési Tanács kisebb hiányt szeretne 2021-2022-ben a tervezettnél

Written by

A testület, amelynek elnöke Kovács Árpád, alelnöke Matolcsy György jegybankelnök és tagja Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is, kedden hozta nyilvánosságra a KT honlapján véleményét a 2022-es költségvetési  törvény tervezetéről.    

Véleményükben kiemelték: az idei költségvetési törvény módosítását az elfogadása óta megváltozott gazdasági körülmények, az időközben meghozott egészségvédelmi és gazdaságot támogató intézkedések, valamint az EU 2021-2027 közötti költségvetés kereteinek változásai szükségessé tették. A törvény módosítása az ESA-módszertan szerint számolt hiánycélt a GDP 2,9 százalékáról 7,5 százalékra emeli.     

A testület a “hiánycél emelésével egyetért, mivel a koronavírus-járvány harmadik hulláma szükségessé teszi a korábban tervezettnél nagyobb mértékű költségvetési támogatást az egészségügy és a gazdaság számára”. Pozitívan értékelték, hogy a “költségvetés tervezett hiánya mérsékeltebb a 2020-ban elértnél, azaz a gazdasági növekedés helyreállását követően célba veszi az egyensúly megteremtését.”     

Ugyanakkor a tanács megállapította: “a törvényjavaslat tervezete szerint a magyar gazdaság várható növekedésével összhangban, az Alaptörvényben előírtaknak megfelelően az államadósság GDP-arányos mértéke 2021-ben újra mérséklődhet a 2020. év végi 80,4 százalékról, 79,9 százalékra.”     

A KT tudomásul vette, hogy a törvényjavaslat nagyobb mozgásteret teremt a kormányzat egészségvédelmi és gazdaság-újraindítási intézkedései számára, ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy ha a makrogazdasági feltételek alakulása megengedi, akkor a tervezettnél markánsabb hiánycsökkentés valósuljon meg, kedvezőbb feltételeket teremtve a költségvetési egyensúly 2022. évi lényeges javulásához és az államadósság-mutató fenntartható mérsékléséhez – írták.    

A tanács a 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvénytervezetről megállapította: magas, az ismert hazai és nemzetközi előrejelzések sávjának felső határához közeli – 5,2 százalékos – gazdasági növekedéssel számol, ami megvalósulhat, ha a járvány a várakozásokkal összhangban lecseng.    

A tervezet értelmében 2022-ben mind eredményszemléletben (ESA), mind pénzforgalmi szempontból 5,9 százalékra mérséklődik a költségvetés hiánya. A tanács egyetért azzal, hogy a csökkentés szükséges, az ütemet azonban elégtelennek tartja.    

Ezért javasolja, hogy amennyiben növekedési vagy járványügyi kockázatok nem realizálódnak, akkor az államháztartás hiánya 2022-ben a tervezetben szereplőnél legyen közelebb a 3 százalékos GDP-arányos referencia értékhez.     

A tanács véleménye szerint ugyanis a várhatóan gyors gazdasági helyreállás a 2022. évi hiány markánsabb csökkenésének is megfelelő alapot ad, ami az egyensúly visszaállításának és a fenntartható felzárkózásnak a biztosítéka.    

A KT tudomásul veszi, hogy a 3 százalékot meghaladó államháztartási hiányt az EU-s szabályok előreláthatóan lehetővé teszik, a kormány pedig tervezetet készít a stabilitási törvény módosítására, hogy kikerülhessék azt az előírást, hogy csak csökkenő GDP esetén léphető túl a 3 százalékos hiány.    

A tanács szerint a tervezetben a bevételi és kiadási előirányzatok összhangban vannak a 2021. évre várható, valamint a 2022-re tervezett makrogazdasági és államháztartási folyamatokkal.     

A bevételi előirányzatok teljesüléséhez a tervezés alapját képező makrogazdasági pálya megvalósulása szükséges.     

A kiadások azt tükrözik, hogy 2022-ben a gazdaság újraindítása a költségvetés első számú prioritása. Az ezt a célt megvalósítani hivatott új, Gazdaság-újraindítási Akcióterv – az adókönnyítések mellett – aktivizálja egyfelől a hazai költségvetési forrásokat, az azokat tömörítő Gazdaság-újraindítási Alapot – benne a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alapot -, másfelől a rendelkezésre álló uniós támogatásokat.     

Megjegyzik azt is: kockázatosnak tartják, hogy a költségvetési gazdálkodás biztonságát szolgáló tartalékok mértéke mindössze a GDP 0,4 százaléka, ami elmarad a 2021-re tervezett alacsony szinttől (a GDP 0,5 százalékától) is.    

A tanács megállapítja, hogy az Alaptörvény előírásával összhangban az államadósság-mutató csökkenő trendje – a 2020-as átmeneti növekedést követően – tartós marad, és annak mértéke a költségvetési törvényjavaslat tervezete szerint a 2021. évi 79,9 százalékról 2022 végére 79,3 százalékra mérséklődik. Itt is megjegyzik azonban, hogy szerintük a 2021-ben már megkezdődő gazdasági helyreállás az adósságmutató ennél nagyobb mértékű csökkenését is lehetővé teszi, és ez szükséges is.

Címlapkép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/a-koltsegvetesi-tanacs-kisebb-hianyt-szeretne-2021-2022-ben-a-tervezettnel-480614

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · portfolio.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?