nov 21, 2020
13 Views
0 0

A kezdet és a vég

Written by

Milyen érzések töltenek el bennünket, amikor a világ végére gondolunk? Bizonyosan van, aki félelemmel gondol erre, és olyan is akad, akinek még soha nem jutott eszébe ez a kérdés, hiszen „megvan a mának a maga baja”. Egyesek pedig akár örömmel várják a Jézussal való találkozást, az utolsó időket.

De benned, kedves testvér, aki most ezeket a sorokat olvasod, milyen érzések vannak a világ végével kapcsolatosan? Nem árt néha gondolni erre, és nem csak most, az egyházi év utolsó napján, Krisztus király vasárnapján.

Nap mint nap hallunk mások hirtelen haláláról, tragikus balesetekről akár az ismerőseink, rokonaink körében is. Elgondolkodunk ezeken az eseteken, beszélünk róluk, megrendülünk, de aztán túltesszük magunkat mindezen, hiszen mégsem velünk történt. Pedig mi sem vagyunk kivételek.

Nem emlékszünk arra, hogyan születtünk meg, hiszen nincs erről saját emlékképünk, tudatos tapasztalatunk. Ugyanígy az életünk vége is ismeretlen számunkra, nem beszélve a világ végéről. Hol leszünk majd akkor? Talán a Szeged felé vezető úton, esetleg egy öregotthonban, vagy éppen kórházban, ahol a hozzátartozóink közül senki sem fog látni bennünket halálunkkor. Nem tudjuk, hogyan és mikor lesz mindez. Senki nem látta a saját temetését, fogalma sincs arról, hogyan fog lezajlani.

A kezdet és a vég ismerete nélkül létezünk. Valahogyan befejeződik az egyéni életünk, és elérkezik majd a világ vége is. Egy, ami bizonyos: az irgalmas Isten számontart személy szerint minden egyes embert és az időnket is. „Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk. Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak.” (Ez 34,11–12)

Ha az életünk végére gondolok, hosszú utazás jut eszembe, ahogy a vonton robogunk a kitűzött cél felé. Vásárolunk egy újságot a pályaudvaron, esetleg iszunk még egy kávét, majd beülünk a szép vonatba.

Amikor fiatal voltam, gyerekként gyorsan teltek a napok, tele voltam álmokkal, és a szüleim gondoskodtak rólam. Kezdetben ilyen a vonat is, kényelmes, kellemes. De amikor elérkezik az ötödik, hatodik óra, már kezd zsibbadni a lábunk, és alig várjuk, hogy célba érjünk. Életünkben is egy idő után gyarapodnak a nehézségek, a fájdalmak, betegségek. De egészen másként utazik az, aki tudja, hogy a központi pályaudvaron valaki várja majd. Sokkal gyorsabban telik az utazás, ha érzelmileg érintettek vagyunk a célállomás elérésében. Valaki vár, és már annyira szeretném, hogy meglássam őt a peronon!

Útközben néha telefonálok neki: „Figyelj, ugye ott leszel? Igen? Vársz majd?”

Életünk útján mi is telefonálunk Jézusnak, amikor imádkozunk, amikor szentmisén vagyunk, a Szentírás lapjait forgatjuk vagy éppen megfogjuk a kezét annak, akinek szüksége van rá.

Jézus, ugye vársz a központi pályaudvaron? Ott leszel? Megismersz? Akkor is várj meg, ha kések kicsit! Hiszen: „Jóságod és irgalmad nyomon követ, életemnek minden napján. Otthonom lesz az Isten háza, mindörökké, szünet nélkül.” (Zsolt 23,6)

Bátor Botond OSPPE 

magyarkurir.hu/hirek/a-biblia-uzenete-kezdet-es-veg

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?