ápr 4, 2021
4 Views
0 0

A KDNP frakcióvezetője: a húsvét a remény és az újjászületés ünnepe

Written by

10 perce

Szerencsétlenséget jelentett a belül nyers húsvéti kalács /Fotó: Shutterstock

Szerencsétlenséget jelentett a belül nyers húsvéti kalács /Fotó: Shutterstock

A húsvét a remény és az újjászületés ünnepe – írta a KDNP frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek küldött közleményében.

Simicskó István azt közölte, ilyenkor a természet szépsége, a tavasz is mintha ezt a csodát tükrözné. Sajnos az életünket már több mint egy éve meghatározó járvány sok nehézséget, veszteséget és szomorúságot hozott – tette hozzá.

Közölte, úgy érezhetjük, ünnepeink nem teljesek szeretteink, hagyományaink nélkül. Nem szabad azonban, hogy a kilátástalanság és a félelem gondolata eluralkodjék rajtunk – figyelmeztetett.

A húsvét legfontosabb üzenetének azt nevezte, hogy “borúlátó időkben sem adhatjuk fel a hitünket”. Jézus kereszthalála után sokan úgy vélték, végleg elment. Feltámadása azonban egy olyan isteni csoda, “kegyelmi ajándék”, mely fényt hozott a sötétségbe – fogalmazott. Hozzátette: az élet győzedelmeskedett a halál felett és ezzel örökre megváltoztatta a világot.

(A legfrissebb hírek itt)

Simicskó István közleményében arra hívott fel, hogy 2021 húsvétján “engedjük a szívünkbe a reményt”, hogy bár még “rendhagyó módon érkezik hozzánk az ünnep”, de hamarosan győzni fogunk a járvány felett. Együtt sikerülni fog! – írta. Áldott húsvétot kívánva azt kérte: “bátorítsuk az elesetteket és osszuk meg ezt a remény másokkal is”.

(MTI)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, a Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait!


EXTRA AJÁNLÓ
Lakásfelújítás: ezekkel a támogatásokkal lehet belevágni (x)
A Rossmann is készül a Glamour-napokra! Részletek az akciós újságban (x)
húsvét ünnep feltámadás

www.blikk.hu/aktualis/belfold/husvet-kdnp-feltamadas-unnep/t042297

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?