márc 31, 2021
6 Views
0 0

A GVH újraszámolta a lapkiadókra kiszabott kartellbírságot

Written by

A nemzeti versenyhatóság 2014-ben összesen mintegy 2,2 milliárd forintos gigabírságot szabott ki a négy akkori legnagyobb hazai regionális lapkiadóra (Axel Springer, Russmedia, Lapcom Kiadó és Pannon Lapok), amiért a magyar piac felosztását célzó versenykorlátozó megállapodást kötöttek – közölte szerdán a GVH. Ennek célja az volt, hogy ne lépjenek be egymás földrajzi területeire. A GVH mind a négy lapkiadót a törvény szerint kiszabható maximális bírsággal sújtotta a közel tíz évig tartó kartellmegállapodás miatt.

A versenyhivatal döntésével szemben az érintett vállalkozások jogorvoslattal éltek, így az ügy az elmúlt évek során több bírósági fórumot is megjárt. A Fővárosi Törvényszék 2019. október 31-ei, jogerős ítéletével a bírságszámítás körében új eljárásra utasította a GVH-t, egyebekben helybenhagyta a versenyhatóság korábbi döntését.

A GVH a megismételt eljárásában a bíróság által megszabott módszerrel határozta meg a bírságösszegeket:

a Fővárosi Törvényszék iránymutatása alapján nem a törvény által meghatározott lehetséges bírságmaximumot vette alapul, és így 830 millió forintos bírságot szabott ki a kartellban részt vevő négy cég jogutódjára, a Mediaworks Hungary Zrt.-re.

A GVH közleményében azt is leírja, hogy a Mediaworks az eljárás során együttműködött a hatósággal: elismerte a megállapított tényállást, nem vitatta a bírságszámítást, lemondott a határozattal szembeni jogorvoslati jogáról, és vállalta, hogy visszavonja az üggyel kapcsolatos, továbbra is elbírálásra váró kúriai felülvizsgálati kérelmét. A GVH figyelembe vette a cég által bevezetett, a hasonló jogsértések elkerülését célzó versenyjogi megfelelési programot, valamint a világjárvány hatásait.

Hét éve húzódó ügy

A GVH 2014 októberében hozott döntése szerint az Axel Springer és a többi három vállalkozáscsoport közötti versenykorlátozó célú, kétoldalú megállapodások átfogó piacfelosztó megállapodás részesei voltak, amelyek korlátozták a megyei lapkiadókat abban, hogy egymás megyéinek területén célzottan megjelenjenek második napilapokkal, illetve más alternatív kiadványokkal.

A lapkiadók ezzel a magatartásukkal megsértették a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmát, így a GVH összesen 2,16 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk.

index.hu/gazdasag/2021/03/31/gvh-kartell-birsag-mediaworks/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?