ápr 28, 2021
12 Views
0 0

A Fudan magyarországi egyetemét is alapítványba szervezik ki

Written by

Vagyonkezelő alapítványt hoz létre a kormány a Fudan Hungary Egyetem fenntartására, derült ki a kormány és a Fudan Egyetem megállapodásából. Szél Bernadett képviselő Facebook-posztja, illetve az online csak angol nyelven elérhető megállapodás szerint ez az alapítvány kapja majd meg kezelésbe a kínai egyetemnek felajánlott 26 hektárnyi területet, az azon felépülő kampuszt minden kapcsolódó épületével és infrastruktúrájával együtt.

Mindezt amúgy a kínaiaktól felvett hitelből finanszírozza majd a költségvetés, vagyis újra közvagyon áramlik majd alapítványi tulajdonba. Nem is kevés: a kormány előzetes becslései szerint 550 milliárd forintos beruházásból épül majd fel a kampusz, amit aztán alapítványi tulajdonba adnak.

A szerződésből Szél szerint az is kiolvasható, hogy részben az egyetem fenntartását is költségvetési forrásokból finanszíroznák. A szerződésben a kormány azt is vállalta, hogy a kampusz közelében egy modern sportlétesítményt és egy ötezer fős konferenciaközpontot is felépít, amit az egyetem majd ingyen használhat.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a
járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és
a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a
nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz
a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy
áll a járvány Magyarországon és a világban.

A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból,
infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette
a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk,
hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik
egészségét is.

444.hu/2021/04/28/a-fudan-magyarorszagi-egyetemet-is-alapitvanyba-szervezik-ki

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?