ápr 12, 2021
9 Views
0 0

A férfi, aki megszólalásig hasonlít Szaddám Huszeinre, és ez tette pokollá az életét

Written by

A modern kor egyik sajátossága, ha valaki nagyon hasonlít egy ismert emberre, akkor kis szerencsével megkapja a 15 perc hírnevet, vagy akár többet is. Mohamed Bishr esetében azonban a feltűnő hasonlósága egy ismert emberrel egészen sötét következményekkel jár. Az egyiptomi férfi ugyanis félelmetesen hasonlít Szaddám Huszein egykori iraki vezetőre, és ennek köszönhetően már többször próbálták elrabolni élete során, és olyan is volt, hogy pornóra akarták kényszeríteni.

Bishr történetét először az Ahram Online dolgozta fel még 2011 októberében. A férfi 10 éve indult el vasárnap Alexandria egyik kávézójába, amikor három öltönyös férfi kiparancsolta az autójából, majd betuszkolták egy furgonba. A dulakodás közben beverte a fejét a kocsiba, és csak annyira emlékszik, hogy az övükön fegyvert viselő elrablói egymással üvöltöztek, majd egyszer csak kihajították a járműből, ő pedig arccal a járdán landolt. A járókelők sokáig nem is mertek segíteni a férfinak, mert tartottak a fegyveresektől.

A férfiról aztán később kiderült, hogy nem először került komoly bajba, amiért összekeverték Szaddám Huszeinnel. A fia az Ahramnak elmesélte, hogy korábban szír vagy iraki akcentussal beszélő emberek felajánlottak az apjának 330 ezer dollárt (több mint 100 millió forint), hogy

egy pornóvideóban alakítsa Szaddám Huszeint.

A muszlim Bishr elutasította az ajánlatot, aminek köszönhetően többször is fenyegető telefonhívásokat kapott, amelyekben jelezték neki, hogy elrabolják, ha nem gondolja meg magát a Szaddám-szexvideóról. Az egészről egyébként azt sejtik, hogy a videót valódinak álcázva akarták a zsarolói eladni a felvételt a nemzetközi médiának.

Ezek a legkirívóbb esetek, de korábban akadtak még kisebb-nagyobb összezördülései teljesen ártalmatlan helyzetekben. Egyszer iraki férfiak támadtak rá, mert azt hitték, hogy ő Szaddám Huszein, és közölték vele, hogy most beviszik őt a millió dolláros vérdíjért.

Mohamed Bishr egy támadás után a kórházban – Fotó: Ahram Online

A fiai többször is kérték az egyiptomi rendőrséget, hogy kapjon az apjuk valamilyen külön védelmet, de semmi segítséget nem kaptak. Eddig összesen négyszer kellett Bishrnek lakhelyet váltania az állandó zaklatások miatt.

Az egyiptomi férfi pechsorozatában az a legbizarrabb, hogy korábban maga a CIA is gondolkodott hasonló akción. A CIA destabilizálni akarta Szaddám hatalmát a Közel-Keleten 2003 környékén, mielőtt megszállják a térséget, és az egyik ötlet ehhez az volt, hogy

forgatnak egy kamu videót egy Szaddám-hasonmással, ahogy egy tinédzser fiúval enyeleg.

A Washigton Post biztonságpolitikai blogjának nyilatkozó forrás szerint az egészet úgy vették volna fel, hogy rejtett kamerás felvételnek tűnjön, tehát minél hihetőbb legyen. Egy másik ötletük pedig az volt, hogy megszakítják az iraki állami tévét adását egy álhírrel, miszerint Szaddám önként átadta a hatalmat az általa gyűlölt fiának, Udaynak. Végül egyik akcióból se lett semmi.

Szaddám Huszeinről sejteni lehetett, hogy gyakran alkalmazott maga helyett dublőröket különböző publikus eseményeken, de olyan pornóvideó létezéséről nem tudni, amelyen valamilyen hasonmása szerepelne. A korábbi iraki vezért 2006-ban akasztották fel, majd 2015-ben elpusztították a sírját, bár a holttestét lojális szunniták korábban egy biztonságosabb helyre szállították.

telex.hu/kulfold/2021/04/12/szaddam-huszein-hasonmas-porno-emberrablas

Komment írása

Article Categories:
Hírek
banner

Vélemény, hozzászólás?