márc 30, 2021
5 Views
0 0

A csokinyuszit csak fenyegeti a tojás

Written by

Igaz, az édességgyártók számára a karácsony a legfontosabb ünnepnap az évben, de természetesen a húsvét is kiemeltnek számít – a teljes éves édességfogyasztás öt százaléka ugyanis erre az időszakra esik, és a vásárlások zöme a húsvét előtti héten történik.

Azt pedig alighanem mindenki könnyedén kitalálja, mely édességek fogynak ilyenkor a leginkább.

A csokinyuszi a nyerő, a csokitojás pedig az örök második helyezett. Mindig ott van, de néhány százalékkal állandóan lemarad. A nyuszit csak fenyegeti a tojás, de nem tudja letaszítani a trónról. Ez a két termék egyébként a fogyasztás nyolcvan százalékát teszi ki, a maradék húsz százalékba pedig a csibék, bárányok és más édességek tartoznak

– mondta az Indexnek Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára.

A főtitkár szerint békeidőben 900–1000 tonna közötti a húsvéthoz kapcsolódó édességfogyasztás, ám

a koronavírus-járvány hatására elképesztő volt a visszaesés, a tavalyi húsvét az egyik legrosszabb időszak volt.

Ennek az a legfőbb oka, hogy az első hullám és az azzal járó intézkedések, korlátozások éppen egybeestek az ünneppel. Az emberek pedig nem csokoládét, édességet vásároltak, hanem elsősorban tartós élelmiszereket.

Bár az online árusítás sok cégnek segített, az távolról sem tudta kiváltani a normális körülményeket, a hagyományos csatornákat, elvégre egészen más termékeket érint, mint ha valaki a számítógépéhez rendelne alkatrészt.

Ráadásul mindenki teljes gőzzel gyártotta a csokikat.

Azt kell tudni, hogy legalább fél évvel korábban elkezdik gyártani, vagyis a tavalyi húsvétra már 2019 őszén, amikor még senki sem tudta, hogy járvány lesz. És amíg most mindenki a nyuszit keresi a boltokban, a termelők már a Mikulást tervezik, gyártják, vagy éppen a minőségellenőrző munkatársak az első szériát kóstolják

– mondta Intődy Gábor.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy sok csokinyuszit és csokitojást kellett egy évvel ezelőtt megsemmisíteni, mert hiába árulták leárazással az édességeket húsvét után, így sem fogyott el minden.

Amiatt viszont nem kell aggódni, hogy a nyuszit átcsomagolják, és karácsonyra csokimikulást készítenek belőle.

Ez csak városi legenda. Az élelmiszer-biztonsági előírások ezt egyébként sem tennék lehetővé, de amúgy sem lehet nyusziból Mikulást készíteni, és ez fordítva is igaz. Szóval megnyugtatunk mindenkit, ilyesmi nem fordulhat elő

– mondta Intődy Gábor.

Ami pedig a fogyasztói árakat illeti, az elmúlt évben volt némi emelkedés, amelyet nem lehetett megkerülni, mivel a nyersanyagárak – cukor, kakaó, pálmaolaj, növényi olaj – is nőttek, ez pedig előbb-utóbb megjelenik a kereskedelmi árakban is, ráadásul a vásárlók és a gyártók is a minőségibb termékek felé fordultak az utóbbi időszakban.

(Borítókép: Vajda János / MTI)

index.hu/gazdasag/2021/03/30/husvet_csokinyuszi_csokitojas_fogyasztas/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?