márc 29, 2021
8 Views
0 0

A brüsszeli ügyészség lezárta Szájer József ügyeit

Written by

2020. december 1-én robbant a hír, hogy a belga rendőrök elfogták Szájer József fideszes EP-képviselőt, aki egy illegális meleg orgiáról menekült éppen egy ereszcsatornán leereszkedve, vérző kézzel. A brüsszeli ügyészség akkori közlése szerint a magyar politikus hátizsákjában drogot is találtak.

Szájer József lemondott a mandátumáról és visszavonult a közéletből.

Múlt héten egy videófelvétel is előkerült a kereszténydemokrata politikus őrizetbe vételéről, egy belga televíziós stáb ugyanis éppen arrafelé forgatott, és megörökített mindent. A videó azóta – vélhetően személyiségi jogi okokból – eltűnt az internetről, a fideszes expolitikus pedig közleményt adott ki saját oldalán, amelyben azt írta:

Belgiumi ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a belga ügyészség tájékoztatta, hogy a 2020. november 27-i gyülekezésitilalom-sértési és drogbirtoklási ügyemet a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid–19-korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem.

Hivatalos

A brüsszeli ügyészség az Indexnek megerősítette, hogy

nem nyomoznak tovább Szájer József ellen.

Stefan Vandevelde kommunikációs igazgató kérdésünkre elmondta, a járványügyi szabályok megsértése miatt valóban pénzbírságot (összeget nem említett) róttak ki, a tiltott drogok birtoklásának gyanúja pedig nem állt meg, így jogkövetkezmény ott nem lett, és már a nyomozást is lezárták.

index.hu/kulfold/2021/03/29/szajer-jozsef-orgia-nyomozas-brusszeli-ugyeszseg/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?