ápr 28, 2021
2 Views
0 0

A BioNTech vezetője szerint az oltásuk az indiai variáns ellen is hatékony lesz

Written by

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

A német BiNTech kutatócég vezetője szerint az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd az amerikai Pfizerrel közösen kifejlesztett vakcinájuk – írja az MTI. Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy 

elkezdték a vizsgálatokat és “nem aggódnak”, arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, “vuhani” változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették.

Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója.Fotó: Andreas Arnold/dpa Picture-Alliance via AFP

Sahin az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről is beszélt. Azt mondta, egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezik szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be. 

A BioNTech vezetője Németországban dolgozó külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy  az “irigység kultúrájának” kialakulásához vezethet, ha túl korán és “diszkriminatív” módon – az oltással nem rendelkezőket az oltással rendelkezőktől hátrányosan megkülönböztetve – lazítják a járványügyi korlátozásokat. Európában szerinte majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya. Hozzátette, hogy 

Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást.  A szakember hangsúlyozta azt is, hogy “nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt. A bizottság szerinte”nagyon jó munkát végez”, és történelmi jelentőségű, hogy sikerült az összes tagországnak egyszerre biztosítani oltóanyagot. Erre a méltányos megoldásra “büszke lehet Európa”, és büszke lehet arra is, hogy az oltóanyag-export révén a világ más térségeiben is segíti a járvány megfékezéséért folytatott küzdelmet.

Arról is szólt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között, később pedig valószínűleg egy emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a
járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és
a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a
nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz
a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy
áll a járvány Magyarországon és a világban.

A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból,
infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette
a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk,
hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik
egészségét is.

444.hu/2021/04/28/a-biontech-vezetoje-szerint-az-oltasuk-az-indiai-varians-ellen-is-hatekony-lesz

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?