okt 14, 2020
14 Views
0 0

A belügyben járt a Magyar Orvosi Kamara elnöke – a nap hírei

Written by

Elrendelte az orvosi béremelést és az átvezénylés új szabályait is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését a köztársasági elnök. Az ezzel kapcsolatos közleményében Áder János azt írta: a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg. Az országgyűlés október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló jogszabályt, amelyet az ellenzéki pártok is támogattak. A Magyar Orvosi Kamara szerint ugyanakkor a törvény több eleme jelenlegi formájában elfogadhatatlan.

Ezen a héten minden háziorvosi praxisba megérkezik az influenza elleni védőoltás – közölte az országos tisztifőorvos. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján arra kérte a koronavírus szempontjából magas kockázatú csoportokba tartozó betegeket, hogy éljenek a védőoltás lehetőségével. A vakcina idén nem csak nekik, hanem mindenkinek ingyenes. Müller Cecília beszámolt arról is, hogy több hazai

Két éven belül elkészülhet az új, magyar-szlovén távvezeték, amelynek előkészítésére húsz évet kellett várni – mondta Janez Janša szlovén miniszterelnök az alapkőletételi ünnepségen. A 2 x 400 kilovoltos vezeték a szlovéniai Cirkovcét köti össze a magyarországi Pince településsel. Az alapkőletételi ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte: a mostani vezeték-összeköttetés a legnagyobb szlovén-magyar projekt, amely az elmúlt évtizedekben történt.

Nagyon rosszul áll az uniós mentőcsomag és a következő hétéves költségvetés elfogadása a magyar igazságügyi miniszter szerint. Varga Judit az InfoRádió Aréna című műsorárában úgy értékelte, hogy az egyes tagállami álláspontok szöges ellentétben állnak egymással. A miniszter hangsúlyozta: nem elég a megállapodás, annak van olyan eleme, amelyet még a tagállami parlamenteknek is jóvá kell hagyniuk. Varga Judit elmondta: folynak az egyeztetések, de kezd fogyni az idő.

Egyebek mellett a koronavírus-járvány magyarországi alakulásáról, a háziorvosok helyzetéről és a háziorvosi rendszer reagálóképességéről egyeztetett a belügyminiszter és a Magyar Orvosi Kamara elnöke. A tárca közleménye szerint Pintér Sándor és Kincses Gyula tárgyalásán szó volt az állami és a magán egészségügyi ellátás viszonyáról, a felek megállapodtak, hogy ez ügyben folytatják az egyeztetést.

Otthonfelújítási programot indít január 1-jétől a kormány – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin közölte: a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonfelújítási költségeinek felét, legfeljebb 3 millió forintig átvállalja az állam a számlák bemutatása után. A 2015-ben indított otthonteremtési program új elemét azok is igényelhetik, akik nem vesznek fel csokot.

A folyamatos esőzések hatására árhullámok alakultak ki több magyarországi folyón. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a szlovákiai vízgyűjtőkön lehullott jelentős mennyiségű csapadék hatására a Sajó a harmadfokú készültségi szintet jelentősen meghaladó vízszinttel tetőzik Sajópüspökinél és Sajószentpéternél.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem különbözteti meg hátrányosan a romániai magyar iskolák diákjait az ottani érettségi rendszer. A testületnél több érintett azt kifogásolta, hogy a magyar tanulóknak román nyelv és irodalomból is érettségizniük kell, ami plusz két vizsgát jelent számukra a román társaikkal szemben. A strasbourgi törvényszék álláspontja szerint az érintett magyar diákoknak nem volt kötelező magyar tannyelven tanulniuk.

Elhunyt Mandur László egykori szocialista politikus. Az Országgyűlés korábbi alelnöke 62 éves volt – közölte az MSZP. Mandur László 2002-től 3 cikluson át volt az MSZP parlamenti képviselője, 2010-ig az országgyűlés alelnöki tisztségét is betöltötte. 2013 és 2019 között a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja volt. Emellett fotográfiával is foglalkozott.

Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?