aug 11, 2020
14 Views
0 0

„Spontán ötlet volt” – Mészáros Árpád Zsolt elárulta: ezért kérte meg másodszor is szerelme kezét

Written by

– Állj! Mindig így nézz, ne mozdulj, várj még! Így teljen majd el köztünk még száz év! – kezdett bele MÁZS Az anconai szerelmesek című darab közismert betétdalába, és éneklés közben úgy sétált le a színpadról a közönség közé, ahogy azt már korábban is tette, csakhogy ezúttal céltudatosan indult el a nézőtér hátsó sora felé. A romantikus dal utolsó szótagjánál féltérdre ereszkedett a kedvese mellett, és ötszáz szempár fordult felé.

Mészáros Árpád Zsolt egy szerelmes slágert énekelve ment oda a közönség soraiban ülő párjához, letérdelt, majd feleségül kérte

Mészáros Árpád Zsolt egy szerelmes slágert énekelve ment oda a közönség soraiban ülő párjához, letérdelt, majd feleségül kérte

(A legfrissebb hírek itt)

Még mindig hozzám jönnél feleségül? – kérdezte a színész, és Kriszta zokogva mondott másodszor is igent.

– Július 18-án lett volna az esküvőnk, de az étterem jelezte, a járvány miatt nem biztos, hogy a lakodalmat tudják vállalni. Ekkor döntöttünk úgy Krisztával, hogy a jegygyűrűt lerakjuk, és megvárjuk, amíg enyhül a bizonytalanság, de ahogy a színpadon álltam, és ebbe a számomra oly fontos dalba belekezdtem, az az ötletem támadt, hogy a szerelmem kezét itt mindenki előtt is megkérem.

Ez a jegygyűrű jelzi a színész szándékait

Ez a jegygyűrű jelzi a színész szándékait

Akartam, hogy tudja, komolyan gondolom, és tudni akartam, támadt-e benne bármilyen kétely, hiszen nem terveztünk hosszú jegyességet. Spontán ötlet volt és csodálatos élmény. Ilyet még sosem csináltam, de nagyon jól döntöttem, hogy megtettem – foglalta össze a négygyerekes operett­sztár, arra utalva, hogy a most magyarul felcsendülő olasz világslágert 2009 júniusában az eredeti előadóval, Gianni Morandival (74) énekelhette a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Kriszta igent mondott, és egy csók is elcsattant

Kriszta igent mondott, és egy csók is elcsattant

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy színházi lánykérésre készül, de ez tényleg olyan volt, mint egy álom. Egyszerre voltam zavarban és úsztam a boldogságban – idézte fel Kriszta, aki máskor is elkísérte vőlegényét a fellépéseire. – Ennél a dalnál más hölgyekhez szokott odamenni, sose hozzám, és ahogy közelített, forgolódni kezdtem, vajon kihez mehet. Aztán összenéztünk, és ott már sejtettem, mi következik, de alig tudtam kimondani az igent a zokogástól. Nagyon megható volt és furcsa is, mert tényleg mindenki odafordult – fűzte hozzá Kriszta, aki másodszor is örömmel lett Mészáros Árpád Zsolt jegyese.

EXTRA AJÁNLÓ
Nahát! Ezekkel a meglepetésekkel vár a dm augusztusban (x)
Spájzolás és spórolás: így vásárolhatunk többet jobb áron (x)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/masodik-eljegyzes-mazs-meszaros-arpad-zsolt/k33nyvv

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?

Share via
Copy link
Powered by Social Snap