Júl 11, 2020
5 Views
0 0

Garázs – ajánló

Written by

6 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak száma, 2974-en pedig már meggyógyultak.
A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – közölte Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.
Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina – mondta az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodájának vezetője.
Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Jelentősen csúszhat a csepeli gerincút utolsó szakaszának tervezése és kivitelezése, mivel az eredetileg 2024-ben induló építkezés a főváros által hibásan benyújtott uniós pályázati anyag elutasítása miatt valószínűleg nem kezdődhet majd el időben.
Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat, amelyek tenni szeretnének Európa jövőjéért – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzeti identitásuk van, és képesek arra, hogy megtartsák kulturális, vallási, illetve történelmi örökségüket – mondta Szijjártó Péter a megújított Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum átadóünnepségén.
A magyarországi cégek nehéz helyzetben is elég erősek ahhoz, hogy beruházásokat tervezzenek és beruházásokat hajtsanak végre – mondta Menczer Tamás államtitkár Celldömölkön, ahol lerakták a Wewalka Kft. új üzemcsarnokának alapkövét.
Nagyjából 10 százalékkal kevesebb villamos energiára volt igény Magyarországon az idén májusban, mint egy évvel korábban – írja a Magyar Nemzet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatait idézve.
Az Európai Uniónak polgárai jóléte érdekében „munkauniónak” kell lennie – mondta Kövér László házelnök Sajószentpéteren, egy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató üzem avatásán.
Nem szabad engedni, hogy a saját piacainkon veressenek bennünket agyon – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke a Hít Tv Magyarország élőben című műsorában.
Jakab Péter szerint sem a magyar gazdákat, sem a legtöbb uniós gazdát nem lehet meggyőzni arról, hogy elfogadják az EU-s ajánlást arról, miszerint 2030-ig mintegy felére kell csökkenteni a vegyszer és a műtrágya használatát a földeken.
Hétfőn indul A Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program második üteme, amelyben az anyajuh- és a szarvasmarhatartók, a méhészek, valamint a zöldségtermesztők nyújthatják be támogatási igényüket július 27-éig – közölte az Agrárminisztérium.
Dobrev Klára közölte: a DK országgyűlési képviselői nemmel szavaznak majd a kormány feltételeire az uniós hitelfelvételt illetően.
Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel – jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A magyar gazdaság a magyar emberek és a vállalatok munkája által válhat sikeressé, ehhez a kormány a munkahelyek megőrzéséhez nyújtott támogatással járul hozzá – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Áder János köztársasági elnök levélben hívta fel az Európai Bizottság elnökének figyelmét a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék problémájára.
Az illegális migránsok útnak indulása nem csökkent, és a következő hetekben, hónapokban további növekedés várható – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.
Jövő hétvégén folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának aláírásgyűjtése – mondta Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja az M1-en.
Az Európai Parlament jóváhagyta a szíriai válság miatt Törökországban, Jordániában és Libanonban rekedt menekültek és az őket befogadó közösségek 585 millió eurós finanszírozását.
Az utóbbi huszonnégy óra alatt tizennyolc különböző hajóval több mint hatszáz migráns ért partot Lampedusán, a közeli Szicília szigetén sincs már hely a bevándorlók karanténba helyezésére.
A világon 12 466 337 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 559 622, a gyógyultaké pedig 6 854 820 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Megfertőzte a koronavírus Tánczos Barna Hargita megyei szenátort – közölte szombaton a Maszol.ro kolozsvári hírportál a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusának Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
Több százan próbáltak meg behatolni a szerb parlament épületébe Belgrádban, tiltakozásul az ellen, hogy szerintük az államfő önkényes intézkedéseket tesz.
Romániában újabb 592 embernél mutatták ki a fertőzést az utóbbi 24 órában.
A fertőzöttek számának növekedése miatt Montenegró újabb szabályokat hozott arra, kik és milyen feltételek mellett léphetnek be az országba. Koszovó pedig az országban élőket fegyelmezné szigorúbb intézkedésekkel.
Olaszország az elmúlt 24 órában 276 fertőzöttet regisztráltak.
Az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte megerősítette a vészhelyzet meghosszabbítását az év végig. A római kormány a hosszabbítást önálló rendelkezéssel vezetheti be, nincsen szüksége parlamenti támogatásra.
Franciaországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma elérte a 30 ezret, miután az elmúlt 24 órában 25-tel emelkedett a kórházban elhunytak száma.
Franciaországban éjfélkor véget ért az egészségügyi rendkívüli állapot, a hatóságok továbbra is óvatosságra kérték a lakosságot a járvány második hullámának megelőzése érdekében.
Törökországban pénteken 1003-ra mérséklődött a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzöttjeinek napi száma. Az eddig regisztrált esetek száma 210 965-re nőtt.
Rekordot döntött Izraelben a 24 órán belül regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma.
Már meghaladta a hetvenezret a Covid-19 járványban meghaltak száma Braziliában.
Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság „súlyosan károsította” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Moszkva és Peking harmadszor is megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a határon átnyúló humanitárius segélyezésről szóló határozatot, amely elsősorban Szíriára vonatkozott.
A nem-muszlimok előtt is nyitva fog állni a múzeumból mecsetté nyilvánított isztambuli Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök.
A görög kormány szerint történelmi hibát követett el Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal, hogy elrendelte a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítását.
Washington „csalódott” az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítása miatt – hangoztatta Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője
Irán az amerikai szankciók ellenére eltökélt olajiparának fejlesztésében – szögezte le Bidzsán Zangane, az iszlám köztársaság olajipari minisztere.
Tizenegy ember vízbe fulladt Észak-Egyiptomban a Földközi-tenger egyik veszélyes partszakaszán, ahol a sziklák között sebesen áramlik a víz.
Legkevesebb 23 halálos áldozatuk van az áradásoknak és földcsuszamlásoknak Nepál nyugati részén, és ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat – közölték helyi tisztségviselők.
Motorkerékpárossal ütközött egy személygépkocsi Budapesten, a Hungária körút és a Kerepesi út találkozásánál; a motoros férfi a helyszínen életét vesztette – tájékoztatott a rendőrség .
Több órás várakozásra kell számítaniuk az M7-es autópályán Horvátországba utazóknak a határátkelő előtt – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kilencvenegy esztendős korában elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja.
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig az Atlético Madriddal találkozik a nyolc között a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékában.
Augusztus elsején folytatódik az észak-amerikai profi jégkorongliga, miután a játékosszakszervezet igazgatótanácsa után a liga vezetősége és a játékosok többsége is elfogadta a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezon folytatásának feltételeit.
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma 1-es Stájer Nagydíj második szabadedzésén.

hirtv.hu/musorajanlo/garazs-ajanlo-2483201?utm_source=feed&utm_medium=rss

Article Tags:
Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?