Júl 3, 2020
59 Views
0 0

Bőven lesz program nyáron a Városmajorban

Written by

A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad, idén 10 hét alatt közel 50 színházi előadás és program közül válogathat a közönség.

A Szabad Tér Színház idei repertoárjában a korábbiaknál szélesebb, színesebb és vonzóbb kínálattal várja a hazai közönséget és az idelátogató vendégeket július 12. és szeptember 19. között.
 
Elsőrangú színházi előadásokat, bemutatókat, jótékonysági estet, musicalt, illetve a klasszikus koncertek mellett jazz-, világzenei- és crossover koncertek sorát élvezheti a közönség, valamint számos gyerekszínházi előadás is tarkítja a programsorozatot.  
 
A Városmajor nyári kínálatából kiemelkedik idén az az esti gála, melyet egy jótékonysági akció keretében rendeznek meg. A koronavírus-járvány miatt a színházi emberek közül – dolgozzanak akár rivaldafényben, akár takarásban – nagyon sokan kerülnek megoldhatatlannak tűnő egzisztenciális helyzetbe. Ezért egy nagyszabású, a szakma megsegítésére létrehozott, felajánlásokon, szakmai és emberi együttműködésen, szolidaritáson alapuló, nagyobb léptékű gálaelőadás terveznek a szervezők. Az Összefogás Gálán a színházi szakma színe-java vonul majd fel.  

2020.07.03

|

est.hu/cikk/134142/boven_lesz_program_nyaron_a_varosmajorban

Article Categories:
est.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?