Júl 3, 2020
35 Views
0 0

A kormánypropaganda új iránya: a fiatal színészek megalázása

Written by

Akadt, akiről utólag derült ki, hogy amire képes, az maga a – elnézést a szóért – pusztulat.

Az elmúlt héten a színházi szakmából alighanem sokan megjegyezték Cseke Péter Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatójának fenti szavait, vagy legalábbis a pusztulatot belőle: a kritika és a szakma által is nagyra tartott kecskeméti színház igazgatója a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) kikerült hallgatókról nyilatkozott így a kormány egyik legfontosabb üzenőfelületén, az Origón.

  • Valóban kizárólag szakmai kérdés a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása?
  • Kik kerülnek ki a csatározásból a legnagyobb vesztesként?
  • Igazak-e az egyetemmel szemben megfogalmazott vádak?

Június 19-én írtunk arról részletesen, miért tiltakozik olyan intenzíven az SZFE vezetése a tervezett és pénteken várhatóan el is fogadandó törvény ellen, amely alapítványi egyetemmé tenné az intézményt. A kormány szokatlanul – és az egyetem vezetése szerint indokolatlanul – szűk határidőt szabott meg a normális esetben évekig tartó átalakítás lebonyolításához, mindössze pár hónapot, ráadásul a törvénytervezet nem ad semmilyen garanciát arra, hogy az egyetem autonómiája megmarad az átalakítás után, és a vezetőség vészjóslónak tartja azt is, hogy a kormány több mint fél éve nem hajlandó kinevezni a jogszerűen megválasztott rektort. Emellett bár akkori cikkünk megjelenéséig a kormány kommunikációja kizárólag arról szólt, hogy a modellváltás csakis a szakmai fejlődést segíti, az egyetem különféle nyíltan ellenséges gesztusokból úgy érezhette, valójában a folyton balliberálisnak nevezett egyetem megregulázása a cél. Mindemiatt július 3-án, pénteken újabb demonstrációt tartanak az egyetem hallgatói.

Azóta viszont új irányt vett a kormány sajtója által képviselt, vélhetően felülről meghatározott hangvételű kommunikációja, és

HA A KORMÁNYSAJTÓBÓL BÁRMENNYIRE IS LEHET KÖVETKEZTETNI A KORMÁNY SZÁNDÉKAIRA, AZ CSAK AZT JELENTHETI, HOGY VALÓBAN AZ SZFE MEGREGULÁZÁSA A CÉL.

A durva és szokatlan eszközöket használó kommunikációs offenzíva célja alighanem az SZFE modellváltásának legitimálása, hiszen a törvényjavaslatot az érintettek az elmúlt hónapban rengeteg (nem politikai, hanem) szakmai érvvel próbálták visszautasítani, illetve rengeteg olyan lényegi kérdést tettek fel a minisztériumnak, amelyre az nem tudott vagy akart megnyugtató választ adni (például, hogy garantálják-e az egyetem szakmai autonómiáját, vezetőválasztásának és oktatásának szabadságát).

Az offenzíva a Vidnyánszky Attila által alapított, nyíltan jobboldali, a már korábban is létező, a teljes szakmát képviselő Magyar Színházi Társaság ellenében létrejött Magyar Teátrumi Társaság nyílt levelével indult. A levél felütése azt állította, abban „széleskörűen ismert és vitathatatlan tények” fognak szerepelni. Ám azt a fő állítást nehéz ilyennek venni, miszerint „Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja.”

Szintén inkább véleményeseknek, nem pedig tényeknek voltak nevezhetőek azok az állítások, amelyek „beszűkültnek”, „elavultnak”, „gyengének” nevezték az egyetemen uralkodó állapotokat, vagy amely a modellváltás tényéhez kötötte, hogy az SZFE kiszolgálja-e a magyar színházi és filmes szakma egészét. A levél állításait az egyetem intézetvezetői tanácsa tízoldalas, 32 különböző idézetre kiterjedő  vitairatban  kérdőjelezte vagy cáfolta meg, de  reagáltak  rá a MOME oktatói is. 

A Teátrumi Társaság ugyanis azt írta, más, modellváltás előtt álló egyetemek esetében „nem kavart port” a változás, így „úgy fest, mindegyik intézmény belátta a változásokból fakadó lehetőségeket”, mert „a MOME esetében már látszanak az átalakulásból fakadó előnyök”. A MOME oktatói erről azt írták: az előnyök még biztosan nem látszanak, mert a modellváltás még életbe sem lépett. Az, hogy csöndben vannak, „sokunk számára frusztráló, feszültségekkel és félelmekkel teli csönd”, ráadásul az is különbség, hogy azzal az egyetemmel, az SZFE-vel ellentétben folyamatosan kommunikál a minisztérium, sőt konstruktív partnerekként kezelik őket. (Ezzel szemben az SZFE modellváltásáról úgy szervezett szakmai eseményt a minisztérium, hogy arra az egyetem képviselőit meg sem hívták.)

Hozzáteszik:

Az SZFE tiltakozásának és a MOME csöndjének szembeállítása tendenciózus és félrevezető. Az pedig, hogy a MOME csöndjét a tisztelt Társaság nyílt levele hivatkozási alapul használja az SZFE ellen, vagyis egymás ellen játssza ki a két egyetemet, (…) elfogadhatatlan.

A MOME oktatói pedig ezzel lényegi kérdést feszegetnek. Az SZFE modellváltása kapcsán indított kommunikációs támadás egyik, sőt 

a legfontosabb hozadéka a szakma végletes kettéosztása.

Több szinten is. Az Origo sorra végigkérdezte (csak) a kormányközeliként ismert színházigazgatókat arról, mi a véleményük az SZFE-ről. A válaszaikból példátlan módon a nagypolitika játszmáiba még soha bele nem szagoló, kamaszkornál alig idősebb, pályakezdés előtt álló színiegyetemi hallgatók és a nemrég végzett, fiatal, megélhetésükért harcoló színészek szembesülhettek potenciális munkaadóik rájuk nézve megalázó gondolatairól. Például, hogy némelyikük teljesítménye „pusztulat”. 

Hogy egy oktatáspolitikai véleményütközés legnagyobb, megalázott vesztesei épp a felnőtt életüket megkezdő egyetemi hallgatók és a karrierük elején álló, tehát a lehető legkiszolgáltatottabb művészek, az rendkívül nagy probléma,

amely végső soron alááshatja az egész szakmába vetett hitet, a bármilyen színház- és filmművészeti szakra való jelentkezési hajlandóságot.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak tüntetése az egyetemük modelljét átalakító törvényjavaslat ellen 2020. június 21-én

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak tüntetése az egyetemük modelljét átalakító törvényjavaslat ellen 2020. június 21-én

Fotó: Huszti István / Index

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója azt mondta: „Megesett, hogy valakit a sugárzó személyisége miatt alkalmasnak éreztem, ám aztán kiderült, hogy szakmai szempontból jobb lett volna a pályára sem engedni.” Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója nyíltan kijelentette: „A fővárosban már több éve vizsgákat sem nézek.” És a legtöbben azt mondták, az SZFE végzősei nem akarnak, nem hajlandóak „vidékre” szerződni.

Mindezek a színházi közbeszédben eddig elképzelhetetlennek tűnő állítások, nem is csak a megalázó, akarva-akaratlanul is általánosító hangnem miatt. De ha egy színházigazgató fiatal színészeket akar szerződtetni a színházába (márpedig néha muszáj neki, hogy kioszthatóak legyenek a világirodalom szerepei Rómeótól Hamletig), akkor kötelessége megtenni mindent azért, hogy megismerje a pályakezdőket, és ha ezt nem teszi meg, az nyilvánvaló szakmai mulasztás.

Másfelől nehéz mit kezdeni azzal a sugalmazott, sőt néha nyíltan ki is mondott állítással, hogy az SZFE légkörének vagy oktatóinak hibája lenne, ha a hallgatók nem szerződnek ebbe vagy abba a színházba: egy pályakezdő színész alighanem abba a színházba fog szerződni, amelyben biztosítottnak látja a megfelelő szerepeket és a szakmai fejlődés lehetőségét, valamint az anyagi értelemben vett megélhetést, és ha ezeket a feltételeket bizonyos színházak a többinél kevésbé tudják biztosítani, akkor aligha az állást kereső színészekben van a hiba.

Az origós nyilatkozatokból ugyanakkor kirajzolódik egy lehetséges magyarázat is a fenti állításra. Mind a szolnoki igazgató, Balázs Péter, mind a békéscsabai igazgató, Seregi Zoltán arról beszélt, ők láttak ugyan vizsgaelőadásokat, de „Azok alapján sem könnyű megítélni a végzett színészek sokoldalúságát, ugyanis ezek többnyire alternatív előadások. (…) A kőszínházakban hagyományos darabokat játszanak” – mondta Seregi. Balázs szerint „A vizsgaelőadásoknak éppen ez lenne a feladata, hogy a fiatal színészek tehetségét mutassák meg, ne a rendező alternatív szárnyalását”.

Tehát a két igazgató látja a kortárs színház pályakezdőket jellemzően érdeklő irányvonalait, majd kijelentik, hogy az a színházuk számára nem megfelelő, végül pedig az SZFE-t okolják, amiért ennek ellenére nem szerződnek hozzájuk a fiatalok. (Kérdéses az is, ennek egyébként mi köze a modellváltáshoz, hiszen a fenntartói modell megváltoztatásának az ég adta világon semmi köze nincs ahhoz, az egyetemen a jövőben a posztmodern, posztdramatikus vagy a hagyományos formák kerülnek-e előtérbe.)

Balázs Péter szájából egyébként elhangzott egy sokkal inkább tényszerű állítás is, miszerint „Véleményem szerint azért nem jelentkeznek vidékre a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem végzett színészei, mert a megélhetés és a vidéken való lét teljesen más életformát jelent, mint amit az egyetemi évek alatt megszoktak. A szinkronstúdiók közelsége, és az a lehetőség, hogy esetleg filmszerepeket is kaphatnak Budapesten, a fővárosban tartja őket.” Ez alighanem valóban nagy visszatartó erő – és egészen biztos, hogy semmi hatása nem lesz rá az egyetem modellváltásának.

A nyilatkozatokban megjelenik továbbá a Vidnyánszky Attila nevével (is) fémjelzett másik magyar egyetemi színészképzés, a Kaposvári Egyetem színész szakának dicsérete, és az is, hogy a folyamatosan a puszta fennmaradásukért küzdő független társulatok olyan szintű anyagi csábítást jelentenének a fiataloknak, hogy az elszipkázza őket a vidéki színházak elől. Ezek azonban megint olyan kérdések, amelyeknek semmi közük ahhoz, alapítványi fenntartásba kerül-e az SZFE.

A fentiekre viszont az egyetem is reagált, nem véleményekkel, hanem egészen egyszerű tényekkel. Az SZFE vezetése által közzétett adatok alapján a fenti állítások a borzasztó színvonalról és a vidék negligálásról

konkrétan nem igazak.

Az itt elérhető adatok szerint

  • az összes állami színházi díj 74%-át SZFE-n végzett egykori hallgatók kapták 1990 óta, 2010 óta pedig a díjak 75%-ára igaz ez;
  • a filmes állami díjak 67%-át kapták egykori SZFE-hallgatók 1990 óta, 2010 óta pedig a díjak 57%-ára igaz ez, míg
  • a pályakezdőknek elérhető színházi és filmes Junior Prima díjak 86%-át kapták az egyetem egykori hallgatói, ráadásul
  • az SZFE-n kívül a világ egyetlen filmes felsőoktatási intézménye sem volt képes három egymást követő évben három hallgatói alkotással Diák Oscar-jelölést kapni, amit 2018-ban Kovács István díjra is váltott.
  • Az elmúlt tíz évben a végzett színészek 78%-a kőszínházban, ebből 38% vidéki színházakban kezdte pályáját, és
  • mindössze a végzett színészek 6%-a szerződött független társulathoz.
  • Az SZFE-n végzett színházrendezők az elmúlt tíz évben 218 előadást rendeztek magyarországi kőszínházból, ebből 148 volt vidéken, 70 pedig fővárosban,
  • ráadásul a 135 nem bábszínházi, kőszínházi rendezésből 71 a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházában volt, noha a kormánypártiak többször hivatkoznak arra, az „ideológiák” miatt ez elvileg kínos lenne az SZFE hallgatóinak.

2020. július 2-ára pedig történelmi fordulóponthoz vezetett az SZFE átalakítása miatt indított csatározás. Július 1-jén hetven magyar művész – köztük például a Nemzeti Színház színésznője, Udvaros Dorottya, a Kálomista Gábor által vezetett Thália Színház színésznője, Molnár Piroska, vagy Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Halász Judit – aláírt egy levelet, amelyben az állt, „Az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy a tervezett, minden hatástanulmányt nélkülöző, indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják”, ezért veszélyesnek tartják a törvénytervezetet, és kérik a visszavonását.

Másnap pedig megjelent az általuk fogalmazott levél mondatait nagyrészt lemásoló, ám az állítások előjelét megfordító, a kormányt az aláírók támogatásáról biztosító nyílt levél (az Origón), amelyben a hetvennél több aláíró megköszöni a miniszternek a munkáját, és kérik Semjén Zsoltot, tartsa fenn a törvényjavaslatot.

A színházi szakma tagjaitól ilyen nagyságú kiállásra a szakmai képviselőivel szemben, a kormány mellett a rendszerváltás óta és az azelőtti évtizedekben sem volt példa.

A – sejthetően bármiféle kommunikációs hadviselés nélkül is megszavazható – SZFE-modellváltás miatt a kormánysajtó által indított offenzíva eredményeképp tehát 

  • előbb a színházi szakma hatalommal rendelkező tagjainak egy része fordult a pályakezdő színészek ellen, 
  • majd a szakma egyik szignifikáns része fordult nyíltan a másik része ellen. 

Hogy ez mit jelent a jövő magyar színházművészetére nézve, azt most nehéz felmérni, de hogy nem szolgálja a művészet szárnyalását, az biztosan kijelenthető.

De Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szavai biztosan illenek ide. Ő azt mondta az Origónak:

Nem politikai csatározásokban kellene részt venni, hanem izgalmas, jó színházat kell csinálni.

(Borítókép: A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak tüntetése az egyetemük modelljét átalakító törvényjavaslat ellen 2020. június 21-én – fotó: Huszti István / Index)

index.hu/kultur/2020/07/03/szinhaz_es_filmmuveszeti_egyetem_modellvaltas_kormanysajto_propagando_kommunikacio_szinmuveszeti/

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Kultúr
banner

Vélemény, hozzászólás?