Júl 3, 2020
81 Views
0 0

Főszponzorok követelik a rasszista NFL-csapatnév megváltoztatását

Written by

Egyre nagyobb a nyomás a Washington Redskins tulajdonosán, Daniel Snyderen, hogy változtassa meg a csapat rasszista, bántó csapatnevét. Azok után, hogy a város polgármestere még júliusban jelezte, hogy csak akkor adna területet és/vagy engedélyt a csapatnak új stadion építésére, ha megváltoztatják a nevüket, most a jelenlegi stadion névadó szponzora, a FedEx, illetve az NFL hivatalos felszerelésgyártója, a Nike jelezte egyértelműen, hogy változást akarnak.

Ne maradjon le semmiről!

A FedEx konkrét kérés formájában fogalmazta meg a washingtoni NFL-csapat felé, hogy a franchise átnevezését kérik. A cég 1998-ban kötött megállapodást a csapattal a stadion elnevezéséről, akkor 205 millió dollárt fizettek azért, hogy 2025-ig FedEx Field legyen a stadion neve. Emellett a cég elnök-vezérigazgatója, Frederick Smith kisebbségi tulajdonos is a Washington Redskinsben.

A logisztikai cég mellett a Nike is bekeményített csütörtökön, ők a hivatalos webshopjukból távolítottak el minden, a Redskinshez köthető terméket. Eközben a másik 31 NFL-csapat termékei továbbra is elérhetők voltak. A Nike egyelőre nem reagált a megkeresésekre. A csapat vezetősége egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, a vezetőedző Ron Rivera viszont egy chicagói rádióadónak nyilatkozva, főként terelve azt mondta, hogy szeretné a sportot és a politikát különválasztani, ugyanakkor támogatja a beindult társadalmi folyamatokat, amiben a játékosai is részt vesznek.

A lépések előzménye, hogy szerdán több befektetőcég és részvényes – akiknek együttes értéke 620 milliárd dollárt, tehát igen komoly nyomást jelent – jelezte a FedEx, a Nike és a PepsiCo felé, hogy szeretnék, ha megpróbálnák komolyabb eszközökkel elérni a névváltást.

A Washington Redskinst 1932-ben alapították, még Bostonban, Boston Braves néven (szintén szenzitív az őslakosokra utalás miatt), majd 1933-36 között Boston Redskins, azóta egy költözés miatt Washington Redskins néven szerepelnek.

Az indiánok nem kabalaállatok

A George Floyd megölése után indult tüntetések és polgárjogi mozgalmak mellett ismét felerősödött az őslakosok ellenállása a rájuk nézve rasszista csapatnevek megváltoztatása ügyében. Jelenleg ugyan az NFL-es Washington Redskinsen van a legnagyobb nyomás, de az úgynevezett major sportoknál szintén problémás lehet a Kansas City Chiefs (NFL), a Chicago Blackhawks (NHL), valamint az Atlanta Braves és a nemrég épp a rasszista jelleg miatt logóváltáson áteső Cleveland Indians (mindkettő MLB) neve is.

index.hu/sport/amerikaifutball/2020/07/03/nfl_washington_redskins_csapatnev_valtas_fedex_nike_rasszizmus/

Article Tags:
Article Categories:
120 yard · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?