Júl 1, 2020
27 Views
0 0

Időzített bombaként lapult az autóban: felrobbant a kocsiban felejtett kézfertőtlenítő, az Audi szinte teljesen kiégett – fotó

Written by

– Még mindig ráz a hideg, ha eszembe jut, mi történt volna, ha a férjemmel mi is épp bent ülünk. A járvány kitörésekor tettük a fertőtlenítőt az autóba, mint sokan mások, most viszont könyörgök mindenkinek, esze ágába se jusson követni ezt a példát – mondta Szilvia.

(A legfrissebb hírek itt)

Az asszony vasárnap ment a párjával nagybevásárlásra a XI. kerületben. Leparkoltak, majd bementek a boltba, pár perc után azonban nagy kiabálásra lettek figyelmesek.

– Valaki ordított, a kék Audi tulajdonosát keresték. Amint leesett, hogy rólunk lehet szó, azonnal sprinteltünk a parkolóba. A kocsi már füstölt, hívtuk a tűzoltókat, akik gyorsan megérkeztek. Profi munkát végeztek, de mire ki tudták nyitni az ajtót, a hő hatására a bal oldal teljesen kiégett. Az első kérdésük az volt, tartottunk-e a kocsiban kézfertőtlenítőt! Aztán az egyik berendezésük ki is mutatta, hogy a tűzfészek ott volt, ahol a gél pihent a kocsiban. Végül autómentőt kellett hívnunk – folytatta a drámai történetet Szilvia, aki a sors fintorának tartja, hogy pont velük történik ilyen baleset, akik a járványveszély alatt minden létező szabályt betartottak.

A kocsiban hagyott fertőtlenítő akár 90 fokosra is felhevülhet a napon

A kocsiban hagyott fertőtlenítő akár 90 fokosra is felhevülhet a napon

Az asszony férjének régi álma volt egy Audi A6-os, kártérítésre azonban nem számíthatnak, hiszen a majd húszéves kocsira cascót sem kötöttek, a kötelező biztosítás pedig ilyen rendkívüli esetben nem fizet.

Az esethez kiérkező Bognár Lénárd egy autómentéssel foglalkozó céget vezet. Mint mondta, nem lepődött meg, amikor kiderült, mi okozta a bajt.

– Pár hete volt egy hasonló eset, ott egy férfi autóját kellett pont ugyanezen ok miatt elszállítanunk. Ott is komoly kár keletkezett, egy ilyen robbanás az egész autót tönkreteheti – vélekedett Bodnár.

(Ez is érdekelheti: Lezárták az M7-es autópályát, lángokban áll egy autó a sztrádán)

Tűzoltók figyelmeztetnek

A katasztrófavédelem külön kisfilmet készített arról, hogy senki ne hagyja autójában a kézfertőtlenítőket.

– A kézfertőtlenítők magas százalékban alkoholt tartalmaznak, így tűzveszélyesek. Senki ne hagyja, az autóban, hiszen egy meleg nyári napon akár 80-90 fokra is felhevülhet a kocsi – figyelmeztet Szabari Kata tűzoltó százados.

EXTRA AJÁNLÓ
Régóta nem jutott el a kozmetikusához? Így hozhatja helyre a bőrét otthon (x)
Micsoda?! Drasztikus árcsökkenés történt a drogérialáncnál (x)

www.blikk.hu/aktualis/belfold/felrobbant-kocsiban-hagyott-kezfertotlenito-leegett-audi/756dbm3

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?