jún 30, 2020
22 Views
0 0

A menedékjognak annyi, és itt az új kínai vírus

Written by

Ami elsőre a jogvédők nagy győzelmének tűnt, abból a menedékjog teljes kiüresítése lett. Boldog pillanat volt sokaknak a börtönszerű tranzitzónák bezárása, de ami utána következett az a határzár még komolyabb bekeményítése.

3 milliárd forint extra taót zsebelt be közvetlenül a veszélyhelyzet kihirdetése előtt Orbán fociakadémiája. Sürgős volt az a pár pluszmilliárd. Az MLSZ nyilvántartása szerint a Felcsút bő egy hónappal hamarabb hozzájuthatott a támogatáshoz, minthogy a szövetség elnöksége döntött volna a jóváhagyásáról.

Ausztriában ismét növekvőben a koronavírus-fertőzöttek száma. Csak az elmúlt 24 órában 69 új fertőzöttet azonosítottak.

Biztató hír Kínából: újabb, „világjárvány-potens” influenzavírust találtak. A G4 EA H1N1 jelű sertésinfulenza-vírustörzs már átterjedt emberre is, és a korábbi influenzavakcinák hatástalanok ellene. Még nem jelent közvetlen veszélyt, de mutálódhat.

A kínai parlament elfogadta a hongkongi nemzetbiztonsági törvényt. Amely alapján a kínai erőszakszervezetek is beavatkozhatnak a már papíron se autonóm város életébe, és felléphetnek a rendszerellenzék ellen.

Több mint 30 ezer gyanúsított nyomára bukkantak egy németországi pedofilügyben. A nemzetközi hálózatban bűncselekményekről készített felvételeket terjesztenek, bátorítják, biztatják egymást, tapasztalatokat cserélnek, és tanácsokat adnak, például arról, milyen nyugtatóval érdemes begyógyszerezni az áldozatokat.

A főváros csúsztatott iskolakezdést javasol a koronavírus-járvány második hulláma miatt. A BKK és a városvezetés a 7 és 8 közötti csúcsidő elkerülésére javasolja, hogy az oktatási intézmények csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára.

A 444 újságírója, Neuberger Eszter nyerte a Fejlesztési Újságírói Díjat. Az Abcúgon megjelent, a magyarországi romák kanadai beilleszkedéséről és az üvegplafon áttöréséről szóló cikkeit díjazták.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Kapcsolódó

444.hu/2020/06/30/a-menedekjognak-annyi-es-itt-az-uj-kinai-virus

Article Tags:
· ·
Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?