márc 29, 2021
2 Views
0 0

22 fok is lehet kedden, fagyni sem fog már

Written by

Hétfő estig az ország legnagyobb részén fátyol-, és gomolyfelhők zavarhatják, szűrhetik a napsütést, majd megvastagodhat a felhőzet. Éjszaka előbb az ország északi, északkeleti megyéiben, hajnalban már az Alföldön is előfordulhat gyenge eső – írták az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. 

Kedden délelőttig az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon borult körzetek is lehetnek, de másutt is sok lesz a felhő. Szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni fog a felhőzet. Rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a Dunántúlon már több órás napsütés várható.

Kicsit elkeserítő, hogy főleg a nap első felében a felhősebb keleti tájakon még lehet gyenge eső, majd napközben a gomolyfelhőkből kisebb zápor is előfordulhat. De a légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak kedden a Dunántúlon élénkülhet meg az északi szél.

jó hír viszont, hogy éjszaka nem lesz fagy. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten néhol ettől hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10 és 22 fok között alakul, a felhősebb északkeleti, keleti tájakon lesz a hűvösebb, míg a naposabb dunántúli területeken a melegebb idő dominál.

index.hu/belfold/2021/03/29/idojaras-elorejelzes-orszagos-meteorologiai-szolgalat/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?