máj 28, 2021
19 Views
0 0

2022 végéig lehetőség lesz öt játékost cserélni a focimeccseken

Written by

A futball szabályalkotó testülete (IFAB) ismét meghosszabbította a mérkőzésenkénti öt cseréről szóló módosítást.

A 2020 májusában bevezetett és azóta több alkalommal is meghosszabbított változtatás az IFAB pénteki tájékoztatása alapján 2022 végéig marad érvényben.

A testület kiemelte: a koronavírus-járvány labdarúgásra gyakorolt hatását változatlanul figyelemmel kísérik, hiszen ahhoz kapcsolódóan kell meghozni a szükséges döntéseket. Az IFAB utalt arra is, hogy a mostani módosítás is egy ilyen vizsgálat eredményeként született meg.

Az változatlanul a kontinentális tagszervezetek hatáskörébe tartozik, hogy élnek-e ezzel vagy sem, de a lehetőségük továbbra is megvan rá.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága március végén döntött arról, hogy a nyárra halasztott Európa-bajnokságon – amelyen a magyar együttes is szerepel, Budapest pedig az egyik házigazda – a szokásos három helyett öt cserelehetőségük lesz a szövetségi kapitányoknak. A legfrissebb hosszabbítás viszont már magában foglalja a 2022 novemberében és decemberében megrendezésre kerülő katari világbajnokságot is.

(MTI/dpa/EFE)

alfahir.hu/2021/05/28/futball_ifab_csere_uefa

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?