ápr 29, 2021
3 Views
0 0

120 ezer forintot lopott el a 91 éves férfitól, miközben hazakísérte

Written by

A gyanú szerint az 56 éves férfi hazakísérte idős, 91 éves áldozatát, közben pedig kilopta a zsebéből a pénztárcáját. A biharkeresztesi rendőrök közel hiánytalanul adták vissza az értékeit a sértettnek – számol be a rendőrség hivatalos oldalán.

Közlésük szerint április 27-én kaptak bejelentést arról, hogy egy 91 éves férfitól ellopták a pénztárcáját a Hajdú-Bihar megyei Berekböszörményben. A rendőrök a helyszínre érkezve meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy épp a takarékszövetkezetből lépett ki, amikor karon fogta egy férfi és felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Az ismeretlen még a válaszát se várta meg, már el is indult vele az utcán. Mint később kiderült,

menet közben a kabátzsebéből elemelte a pénztárcáját, a benne lévő 120 ezer forintjával.

Miután végzett az elkövető, faképnél hagyta az idős férfit.

A beszámoló szerint a biharkeresztesi rendőrök a kapott személyleírást felhasználva egy órán belül azonosították és elfogták a helyi lakost, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett. Az 56 éves férfi otthonában kutatást tartottak a nyomozók és az eltulajdonított pénzből közel 100 ezer forintot lefoglaltak, melyet később visszaadtak az idős sértettnek.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrsének munkatársai kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a gyanúsítottat, majd előterjesztést tettek bűnügyi felügyeletének elrendelésére.

alfahir.hu/2021/04/29/rendorseg_lopas_hajdubihar_megye

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?